„Örömmel forgalmazzuk megfelelő gazdasági és minőségi feltételek, paraméterek fennállása esetén bárkinek a szoftvertermékét, és igyekszünk magas színvonalú szolgáltatással kiérdemelni, hogy a fejlesztők és a vevők is a mi üzleteinkbe jöjjenek, a mi termékeinket keressék.”
- Interjú Rényi Gáborral, a Novotrade Rt igazgatójával, Számítástechnika XVI. Évfolyam 11. szám, 1985. November
Bár ez nem személyes blog, azért hellyel-közzel eddig is becsempésztem saját élményeket.
Ez a poszt teljes egészében egy ilyen emlékről szól: látogatásomról a Novotrade – Deltasoft irodájában. Egyfajta korlenyomatnak szántam, próbáltam összegyűjteni és linkelni sok, az akkori időre jellegzetes dolgot.
A Novotrade Rt. egy megkerülhetetlen vállalat volt a ’80-as évek közepétől a személyi számítógépek magyar piacán. Sokat köszönhetünk tevékenységüknek, bár nem az egyetlen cég volt, aki a mikroszámítógépekkel foglalkozott, kétségtelenül a legjelentősebb mind közül. Aki a vállalat történetére kíváncsi, annak tudom ajánlani az IDDQD blog interjúját Rényi Gáborral, illetve a Vakondok 4 - Végigjátszás című dokumentumfilmet.
Ennyi idő után az emlékek megváltoznak, kifakulnak vagy épp kiszínesednek, azért igyekszem a lehetőségekhez képest hűen visszaidézni hogyan is történt a nagy hadművelet. Természetesen nem kerülhettem el egy kis dramaturgiai finomhangolást, amiért előre is elnézést kérek. 😊
Bármely egyezés valós személyekkel és helyszínekkel nem a véletlen műve, inkább annak a jele, hogy még nem vagyok teljesen szenilis.
Felvezető körök
Gyerekkorom első számítástechnikai eszköze a családunkban egy félresikerült konzol (más néven TV játék) volt, amit sikerült kisírni. Nyilván nem volt programozható bármit is állított a felirat rajta. Engem pedig a programozás már kisgyerekkorom óta érdekelt.
 |
| Commodore 16 (forrás: Wikipedia, fotó: Cbmeeks) |
Játékból nem volt sok, meg nem is kötött le igazán, úgyhogy elég hamar belemélyedtem a programozásba. Már jóval a saját gép előtt írtam BASIC programokat kockás füzetbe, a géphez állandó hozzáférés viszont nagyot lódított a fejlődésen.
1987 tavaszán, egy veszprémi családlátogatás alkalmával sikerült kikönyörögni, hogy az egyetlen általam ismert könyvesboltban, ahol hivatalosan kiadott Plus/4 programokat árultak, szüleim vegyenek egy játékot.
Ez pedig nem más volt, mint a Légicsata. Nem volt nehéz kiválasztani, a bővítetlen C16-unk 16KB-os memóriája eléggé korlátozta a lehetőségeket, ezért sok játék eleve kiesett. Amennyire képes vagyok visszaemlékezni voltak bőven oktató szoftverek, de természetesen minket csak a játékok érdekeltek.
Hazafelé, a végtelennek tűnő autózás közben nagyjából ötvenszer végigolvastam a kazettaborítón a nyúlfarknyi leírást. A végén már szinte megtanultam az egészet és fejből idézni tudtam.
Mivel a borítón nem volt képernyőfotó a játékról, ezért fantáziámban a repülőgép ablakán át megjelenő hihetetlenül részletgazdag, szimulált táj felett suhantam, miközben a repülőgép rotorjai bömböltek a fülemben. Ez igazán remek lesz!
Későn értünk haza, szó sem lehetett róla, hogy a C16 elé üljünk öcsémmel. Vacsora, aztán egyenesen az ágyba, holnap iskola.
Mindennap alig vártam, hogy vége legyen az iskolának és végre a számítógép elé ülhessek, de ez a tanítási nap még a szokottnál is lassabban cammogott. Mire végre kiengedtek minket a napköziből már szinte az aszfaltot kapartam a lábammal, mint egy megvadult bika. Rohantam haza ahogy csak tudtam. Táskámat rutinosan vágtam a sarokba, legkevésbé sem érdekelt mi a lecke másnapra. Majd megoldom az órák előtt valahogy.
 |
| Junoszty TV (forrás: Wikipedia, fotó: Hans Wollny) |
FOUND LEGICSATA
LOADING
A turbótöltő színes csíkjai ütemesen ugráltak a képernyőn, majd egy perc várakozás és elindult a játék. Nehézségi fok, legyen 1-es, nem vagyok én pilóta.
És már meg is jelent teljes valójában a csodálatos szimuláció:
 |
| Légicsata (forrás: Plus/4 World) |
Fél óra próbálkozás után már sikerült felszállni és még valami ellenségeket is kergetni. De a disszonancia a fejemben előre megálmodott és a TV képernyőn megjelenő kép között hatalmas volt.
Úgy éreztem, hogy ilyet én is össze tudok rakni.
Kapcsolat a magasabb szinttel
Akkoriban már írogattam játékokat BASIC-ben és épp kezdtem kóstolgatni az Assembly lehetőségeit. Visszafejtettem néhány játék működését és én is próbálkoztam készíteni ezt-azt.
Végül több félbehagyott próbálkozás után egy Rockman klónt sikerült készítenem. Rajzoltam töltőképernyőt, menüt kalapáltam elé, egy egész tűrhető játék jött össze. Bár kicsit lassú volt, elvégre mit is tudtam én még akkor a programozásról? (Sajnos a játék nem maradt fenn, csak halványan dereng emlékeimben hogyan is nézett ki.)
 |
| Rockman, az eredeti (forrás: Plus/4 World) |
Úgy gondoltam, hogy ha a Légicsata készítőjének sikerült meggyőznie a kiadót, akkor nekem is sikerülni fog. Nekiálltam kutakodni hogyan lehetne elérni a misztikus Novotrade nevű céget, akibe lépten-nyomon beleütköztünk akkoriban.
Pontosan nem emlékszem milyen újság lehetett, de abban a korszakban nem hemzsegtek az ilyen jellegű kiadványok, így valószínűleg vagy a Számítástechnika vagy a Mikrovilág című folyóirat keveredett a kezembe. Az egyik hirdetési oldalon megláttam a Novotrade - Octasoft reklámját, különböző oktatószoftvereket lehetett megrendelni postai úton. A rendelést egy bizonyos postafiókra kellett levélben elküldeni.
Az Octasoft neve ismerős volt, a Légicsatát is ez a csoport készítette. Úgy éreztem megvan a kapcsolat lehetősége: küldök nekik egy levelet, amiben leírom, hogy van egy eladó játékom!
Gazdag leszek. Szemeim előtt nem egy Ferrari jelent meg, hanem inkább egy Amiga, amit a barátom nyugatról becsempészett számítástechnikai magazinjában láttam. Az maga volt a csoda, olyat akartam.
 |
| Optima táskaírógép (forrás: museum-digital) |
Szerencsére a pontos szövegre nem emlékszem, így nem kell elsüllyednem szégyenemben. Nagyjából az lehetett benne, hogy van nekem ez a játékom és érdekelné-e Önöket. Ha igen, itt a címem, válaszoljanak.
Előkapartam a fiókból egy előre felbélyegzett, enyhén viseltes borítékot. A hirdetésben talált postafiókot írtam rá címként, belegyűrtem a minimalisztikus levelet és bedobtam egy postaládába. Ez valamikor 1988 tavaszán történhetett.
A postás egyszer sem csenget, vagy mégis?
Egy pár hétig lelkesen lestem a gyanúsan vörös orrú postást, hátha nekem is bedob valamit a postaládába, de sehol semmi. Akinek elmeséltem miben mesterkedek vagy értetlenül nézett, vagy csak legyintett, mondván miért állna szóba velem bárki is. Esetleg simán kiröhögött, mint a haverjaim.
Már majdnem feladtam a reményt. Szerencsére jött a nyári szünet és ez elterelte a figyelmem, végre napi 16 órát tölthetek a gép előtt.
Egyik forró nyári nap nagyapám lépett a szobába. Hitetlenkedve hümmögött, arcán a tipikus kifejezésével amikor a világ körülötte nem egyezik a fejében lévő képpel. Kezembe nyomott egy levelet, ami nekem volt címezve. Hát ki is küldene nekem levelet? A feladó pedig nem más volt, mint Novotrade - Deltasoft.
Először meghökkentem, de egy pillanat alatt észbe kaptam, feltéptem és már olvastam is. A pontos szövegre sajnos ismét nem emlékszem, a levél pedig már elveszett az idők ködében. Valami olyasmi állt benne, hogy köszönik, hogy megkerestem őket és küldjem el a játékom egy másolatát, amit majd megnéznek.
Sínen vagyunk emberek! Csoroghatnak a milliók - mondtam volna, ha akkor egy millió Forint nem valami hihetetlen mennyiségű pénznek számított volna, ami csak az állami jelentésekben és a matematika példákban létezik.
Postafordultával feladtam a kazettát a játékommal. Ez alkalommal nagyapám segített a levél megfogalmazásában, ami így már elfogadható formátumú lett.
Meg sem fordult a fejemben, hogy a játékomat ellophatják vagy ki tudja kihez kerül. Igazából sok vesztenivalóm nem volt. Visszatekintve igazán kedves volt tőlük, hogy egyáltalán válaszoltak a szalagcímszerű levelemre. Bizonyára nem én voltam az egyetlen tizenéves, aki megkereste őket valamilyen úton.
Elfogadva
Pár hét után megérkezett a válasz: a játék érdekli őket és személyesen találkoznának velem. Innen felgyorsultak az események. Apám telefonon lebeszélte a találkozót, amihez Budapestre kellett utaznom.
Egyedül nyilván nem mehettem és nem is lett volna sok értelme. Nagyon ritkán jártunk a fővárosban és én nem is tudtam volna ott navigálni. Az időpont egy 1988 szeptemberi napra esett. Szülői igazolással kihagytam az iskolát, nagyon jól emlékszem, hogy a kötelező iskolai szőlőszüret egyik napjára esett.
Felmásoltam néhány félkész játékomat egy kazettára, amit magammal akartam vinni és máris készen álltam a bevetésre. Nem igazán tudtam hogyan álljak a dologhoz, mit várhatok egy ilyen lehetőségtől, de alig vártam az indulást.
A pirosbetűs nap
Elérkezett a nagy utazás. Apámmal ketten Keszthelyről végtelen hosszan cammogó vonattal mentünk fel Budapestre. Hajnalban indultunk, csak így érhettünk oda a délelőtti találkozóra. Az út 3 és fél óra volt, a Balaton déli partján minden vakondtúrásnál megállt a vonat. (Az ilyet sebesvonatnak hívják, nyilván az irónia kedvéért.)
A nagyvárosi forgalomban keveregtünk át tömegközlekedéssel a Déli pályaudvarról Pestre kis kitérővel. A Novotrade irodája a Kresz Géza utca 14. szám alatti tömbházban volt.
|
Budapest XIII. kerület Kresz Géza utca 14. mai arca (fotók: Amota Ervin) |
A címre ilyen távlatból nyilván nem emlékeztem, egy kis kutatómunkával sikerült kitalálnom elejtett utalásokból és régi újsághirdetésekből. Nem vagyok teljesen biztos a címben, de a környezet és elhelyezkedés egybevágnak az emlékfoszlányaimmal.
Ma már egy teaház van azon a helyen, ahova a Novotrade iroda bejáratát helyezném el. Talán nem tévedek nagyot.
A rideg tömbház pontosan ugyanolyan volt, mint minden régi pesti bérház. Ütött-kopott, a falakon még a háborúból megmaradt lövedéknyomok itt-ott. Egy jellegtelen vasrácsos ajtó vezetett az alagsorban kialakított irodába. A bejáraton csak a Novotrade-logós tábla jelezte, hogy nem tévedtünk el.
Az ajtón belépve néhány lépcsőfokot kellett lefelé haladni, majd egy kisebb terembe jutottunk, ahonnan egy nagyobb terem nyílt. Azóta sokszor megtapasztaltam a látványt, ami nagyobb intézmények informatikai irodáiban is fogadott. Erre-arra elhanyagolt íróasztalok rendszertelennek tűnő káoszban, rajtuk papírhalmok keverve titokzatos elektronikai alkatrészekkel. Változatos számítógépek bekapcsolva, monitorokon és TV-ken véletlenszerűnek tűnő programok futottak.
Egy fiatal titkárnő fogadott minket és rövid úton beterelt a nagy irodába. A helység kellős közepén egy Commodore Plus/4 díszelgett színes TV-re kötve. Nemsokára megjelent egy szintén viszonylag fiatalnak tűnő, hosszú hajú úriember, vele volt találkozónk.
Bár mindenki bemutatkozott, de neveket már nem tudok felidézni. Eléggé megszeppentem, amúgy sem voltam soha az a könnyen feloldódó típus.
Az úriember kedvesen elkezdett beszélgetni velünk. A felvezető rövid kölcsönös bemutatkozás után megkért, hogy mutassam be a játékot. Miután betöltöttem a kazettáról és nagyjából elmagyaráztam a működést a titkárnő tűnt elő a semmiből és megkérdezte:
- Adjam az eredetit?
 |
| Boulder Dash Commodore 64-en (forrás: C64-wiki) |
Kínosan éreztem magam, bár azt a játékot csak futólag ismertem a barátom C64-es játékgyűjteményéből, de a Rockmant kétségtelenül erősen megihlette. Engem pedig a Rockman ihletett meg, így hát nem volt sok értelme letagadni a nyilvánvaló hasonlóságot, kalapácsok ide vagy oda.
Az úriember egy vállrándítással elintézte kérdést. Ezek után egyértelmű volt, hogy ezt a játékot nem fogják forgalmazni. Megkérdezte, hogy van-e valami másik játékom, akár félkész is. Előkaptam a jó előre bekészített kazettám és megmutattam a Sötétség Birodalmát, illetve egy nagyjából működő 3D-s (szerű) labirintus játékot. Az előbbi egy szimpla szöveges kalandjáték, az utóbbi grafikáját pedig karakterekből raktam össze BASIC-ben, úgyhogy nem volt túl mutatós.
Az úriember megdicsért, hogy ilyen fiatal tehetséges programozóval még nem találkozott. Adott néhány tippet, például elmesélte hogyan tömörítették futáshossz kódolással a Csavargás a gombák birodalmához az erdő grafikáját. (Hi, Brazil!)
Közben körülöttünk járkáltak mindenféle népek, többnyire ügyet sem vetve ránk. Leültek a gépek elé, tettek-vettek. Úgy tűnt az ilyen találkozók mindennaposnak számítottak.
Mikor meghallotta, hogy alap Commodore 16-om van, aminek csak 16 KB memóriája van, elmagyarázta apukámnak, hogy nagyon sokat segítene, ha kibővítenénk 64 KB-ra. Én előtte ilyen lehetőségről nem is hallottam. Megadta egy pesti cég boltjának címét, akik árulnak ilyen bővítőket.
A szajré
Búcsúzóul megkaptam az úriember névjegykártyáját és a lelkemre kötötte, hogy ha összehozok egy megfelelő minőségű játékot akkor hívjam fel telefonon.
 |
| Szintetorg-féle 64KB-os külső memóriabővítő (forrás: Plus/4 World) |
Szerencsére az úriembernek sikerült apukámat meggyőznie arról, hogy a memóriabővítő jó befektetés. Elnavigáltunk a megnevezett boltba és kisvártatva boldog tulajdonosa lettem egy Szintetorg gyártmányú külső memóriabővítőnek.
Egész úton hazafelé
A vonaton zötykölődve azon merengtem, hogy történhetett volna-e másképp a találkozó. Próbáltam mindenféle játékötlettel előrukkolni, hátha sikerül egy újabb alkalommal valóban pénzzé tenni majd.
Reménykedtem, hogy ez a találkozó egy új korszak kezdetét jelenti. Végre kiszabadulok a kisváros börtönéből és karrierépítésbe kezdek.
Hazaérve első dolgom volt a bővítő kipróbálása. A gép hátulján elhelyezett speciális bővítőportba (memory expansion port) kellett becsúsztatni. Minden erőltetés nélkül a helyére kattant. Bekapcsoltam a gépet és boldog szemeim előtt megjelent:
COMMODORE
BASIC V3.5 60671 BYTES FREE
READY.
Nem csak a gép állt készen, de én is. Ennyi szabad memóriával komolyan lehetett kezdeni valamit. Már csak egy hajlékonylemezes meghajtó kellett volna a magnó helyett.
Végül sikerült rábeszélnem magam, hogy feküdjek le aludni. Hosszú nap volt.
Epilógus
Évekig tartottam kézközelben azt a névjegykártyát. Hiába készítettem több játékot, úgy éreztem, hogy egyik se elég jó ahhoz, hogy újra megkeressem vele a Novotrade-et.
Végül 1992-ben, amikor már majdnem befejeztem az Adventure Building System-et, vettem rá magam, hogy felhívjam a telefonszámot a névjegykártyáról. Abban reménykedtem, hogy egy komplex rendszer, mint ez már megütheti a megfelelő szintet. Bár tudat alatt sejtettem, hogy a Plus/4 korszaka letűnt, mégis makacsul ragaszkodtam a lehetőséghez.
A telefont egy magánlakásban vették fel, már nem lakott ott, akit kerestem.
Nagy köszönet Amota Ervinnek a fotókért, Édesapámnak a segítségért és hogy elvitt világot látni annak idején!
