2023/11/04

Klasszikus Novotrade játékok 2.

Ki lesz a birkózás világbajnoka? Az öltözőben nyolc félelmetes izompacsirta készül a küzdelemre. A program értékeli a teljesítményt: kiírja a pontszámokat és jelzi mindkét játékos megmaradt erejét.
      - A Championship Wrestling leírása a Novotrade Katalógus '89 kiadványban.

A mai elmélkedés az előző poszt folytatása, továbbra is Novotrade által kiadott játékokat választottam ki. Ott hagytuk abba, hogy csapatok által készített Novotrade játékokat tárgyaltunk. Ebben a posztban néhány független, széles körben ismert fejlesztő játékaira is rápillantunk, akik több programot is kiadtak a Novotrade-től függetlenül. Illetve előkerülnek, akiknek csak egy program miatt ismert a nevük.

Nem minden játék jelent meg Novotrade kiadásban ami azt állítja magáról, erre remek példa a Dex. Ha többet szeretnél megtudni róla akkor javaslom Csabo összefoglalóját.

A verekedősek és spórolósak

Karate
(forrás: Plus/4 World)
A Piedone-Terence Hill duó helyett Füzes Péter és Medgyesi Tamás ütős 🤜 párosára vessünk egy óvatos oldalpillantást. Két játékot is köszönhetünk nekik, közös bennük, hogy mindkettőben jó alaposan el kell páholni az ellenfelet. Ezek pedig nem mások, mint a Karate és a Championship Wrestling. Az előbbit szinte biztosan a C64-es International Karate ihlette és sokkal jobban sikerült, mint a külföldön gyártott port. Sokat nem lehet hozzátenni: üsd-vágd, hádzsime. Vizuálisan és audió szintjén is egész jól összerakott játék, viszont csak kétjátékos módban működik. (Luca kijavított, van egyjátékos mód is. Ezért kellene elolvasni a használati útmotatót ugye. 🙄)

Championship Wrestling
(forrás: Plus/4 World)
Ami a Championship Wrestlinget illeti, ez a program egyenesen az Epyx nevű amerikai céggel együttműködve készült a C64 verzió alapján és a US Gold forgalmazta külföldön. A készítésben részt vett Gosztola Péter és Ligeti Gábor is. Hogy hogyan jutott hozzá a Novotrade a forgalmazási jogokhoz arról nem sok információ lelhető fel, de van egy sejtésem. A program kétségtelenül jól kidolgozott, mind grafikája, mind pedig a zenéje is komoly munka eredménye. Az eredeti C64 verzióval viszont csak távoli rokonságban van. Én személy szerint különösebben nem értek a wrestlinghez, ehhez a játékhoz meg még kevésbé. Bizonyára van, aki nálam jobban élvezi. Több wrestler közül is választhatunk, viszont a gép ellen nem lehet játszani, csak kétjátékos mód létezik. Úgyhogy verjétek egymást laposra! (Szintén van egyjátékos mód, úgyhogy nem kell a gyereket oda rángatni, hogy jatsszatok, hagyjátok békén tiktokozni.)

Walaki
(forrás: Plus/4 World)
A ’80-as években mindenki tudta ki az a Walaki, mert a csapból is ő folyt: a kormány energiaspórolásra ösztönző kabalafigurája, aki aztán jól lekapcsolja a villanyt. Itt megcsodálhatsz egyet a sok TV reklám közül. (Csak erős idegzetűeknek!) Ennek a reklámkampánynak a keretein belül készülhetett a Walaki című játék is. Koncepcionálisan nem túl bonyolult, a Jet Set Willy-által jól megalapozott platformer random szörnyekkel. Ami itt a csavar: egyszerű tárgybegyűjtés helyett változatos pénzpazarlást kell a lakásban kalandozva kiiktatni. Meg kell keresni a megfelelő tárgyat, amivel a feleslegesen működő berendezést lehet hasznos munkára fogni, vagy csak leállítani. Sajnos csak egyetlen élete van a főhősnek, ha hozzáér egy ellenfél akkor kezdhetjük elölről. Viszont nem túl hosszú a játékmenet, nem egy lehetetlen küldetés. Vizuálisan kellemes és még az eredeti reklámkampányhoz tartozó zenét is felhasználták. Készítője Adamov András, a Super Cobra fejlesztésébe is besegített.

A függetlenek

Kosir Attila (The Mad) neve már többször előkerült itt a blogon és biztos vagyok benne, hogy nem utoljára írok róla. Programjaiban mindig törekedett az újszerű megjelenítésre, új technikákra, valami pluszra, ami nem volt átlagos. Lássuk hivatalosan kiadott játékait!

Mesél az Erdő
(forrás: Plus/4 World)
A Mesél az Erdő nem kizárólag Attila munkája, de a kézjegye egyértelműen felfedezhető. Együtt készítette Nagy Miklóssal (KNM) és Radó Andrással (CMS), zenét pedig Zalka Ernő (ern0) szerezte. (Ernővel készült interjút itt olvashatod.) Attila szerette alkalmazni az alsó-felső képernyőkeret lebontását és ebben a játékban jól sikerült kihasználni az plusz területet. Megjelenésének idejében nem hemzsegtek az egész képernyőt scrollozó, nagy, egybefüggő pályát megjelenítő játékok. Ráadásul ez egy olyan platformer, ahol a pálya elemei nem függőleges-vízszintes egyenesek trivialitásába süllyednek, helyette kesze-kusza fákon kell Tarzanszerű főhősünkkel rohangálni. Mindehhez remek szoftver sprite-okat is sikerült megvalósítani. Hogy mennyire szórakoztató? Ezt mindenki döntse el maga.

A Godzilla című játékot már emlegettem korábban a grafikáról szóló posztban keretlebontásra példaként. Már akkor lehúztam és sajnos azóta se lett jobb véleményem róla. A játék maga egysíkú és unalmas, grafikailag is csapnivaló és ehhez a borzasztó minőségű digi hangok még jobban aláássák az élményt. Csak a teljesség kedvéért rángattam ismét elő, de hagyjuk is pihenni örökre.

Invincible
(forrás: Plus/4 World)
Az Invincible viszont már egy sokkal jobban kidolgozott program, Attila lényegesen több munkát fektetett ebbe a játékba. Amikor először láttam teljesen elvarázsolt a címképernyőn a panteonban égő apró láng. Hát mi kell a usereknek ugye… 😅 A játék ötvözi a készítő két kedvenc műfaját: platformer és faltörő. Érdekes kombináció az biztos.

Végül említsük meg a Digital Ball című játékát, ami egy jól sikerült faltörő megvalósítás. Ami különleges benne az a digitális hangminták effekthangként felhasználása. Megjelenése idején ez egy meglepő újításnak számított, ne felejtsük el, hogy 1989-ben adták ki. Szerencsére ezek a hangminták már sokkal jobb minőségűek, mint a Godzillában használt 1 bites felbontású borzadályok, egyértelműen hozzáadnak a játékélményhez. A készítő állítása szerint Amigáról származó hangmintákat használt, ezt el is tudom képzelni. És van a játékban egy elrejtett másik játék is (easter egg?), nem tudom erről a Novotrade értesült-e kiadás előtt. 😛

Elvarázsolt Kastély
(forrás: Plus/4 World)

Vages Software-től láttunk néhány kisebb jelentőségű programot, például BASIC nyelv bővítést. Az Elvarázsolt Kastély volt viszont, amiről emlékezhetünk rájuk elsősorban. Ez a játék lényegében egy Jet Set Willy klón, szinte tökéletesen azonos koncepcióval. Tárgyakat kell begyűjteni egy szörnyektől hemzsegő házban, az extra csavar, hogy folyamatosan fogy az energia, amit ételek felvételével lehet pótolni. Viszont Willy barátunkhoz képest lényegesen színesebb, összetettebb grafikával. És hangügyileg is jobb kivitelben, mivel az eredeti játék a plüntty hangeffektig jutott csak el. Nem is beszélve arról mennyivel dinamikusabb az egész játékmenet, az eredetiben a kis Willy-t az elalvástól kell megmenteni miközben közlekedik. Az egyik kedvencem volt ez a program, sokat játszottam vele, de soha nem sikerült végigvinni a küldetést.

Az Escape from Psylon készítőjének, Nemes Csabának (SCF) demóját már említettem egy korábbi posztban, igazi csemege volt kiadásának idején. Ez a játéka viszont kevésbé fogott meg, erős párhuzamokat látok az előző posztban tárgyalt Oliver Otthonával. Grafikai stílusa ugyan teljesen más, de a két játék lényegében nagyon hasonló koncepcióra épül. Nagy labirintus, képernyőkre tördelve, tárgy gyűjtögetés, triviális ellenfelek. Élvezeti értéke is hasonló, mint a korábban emlegetett játéknak. Kár érte, többet ki lehetett volna hozni ebből a környezetből és Csabának a tehetsége is megvolt hozzá.

Egylövetűek

Még néhány jobban sikerült játékra pillantsunk rá olyan csapatoktól, akik más Plus/4-es programokról nem nagyon ismertek:

Démonok Birodalma
(forrás: Plus/4 World)
A Démonok Birodalma első pillantásra nem feltétlenül tűnik nagyon bonyolultnak, de valójában egy elég összetett akció-kaland bújt el (sikeresen) a meglehetősen egyszerű felszín mögött. Készítői egyetlen ismert játéka Plus/4-re, ahhoz képest viszont nem rossz végeredmény. Viszonylag sok egyedi képernyőből álló pálya, sok tárgy, amit adott helyeken kell használni, néha még logikai fejtörők is. Az akció része sajnos nem túl erős, jönnek a lények, mi meg jól lelőjük mindet mielőtt kérdeznénk bármit is tőlük. Ennek ellenére ajánlom kipróbálásra, engem egyedül főhősünk végtelen lassú vánszorgása bosszantott. Még hozzátenném, hogy Vuk címmel elkezdtek egy másik játékot is feljleszteni a Novotrade-nek, de végül abból nem lett semmi, csak egy grafika maradt fenn belőle.

Platina
(forrás: Plus/4 World)
A Platina című játék egy megnemértett zseni lenne, ha emberként létezne. Sajnos hasonló agykapacitás szükséges a játék élvezetéhez is, olyan mértékben összetett. Nem lehet mellé csak úgy leülni 10 percet toszogatni a címben szereplő fémgolyót. Térképet kell rajzolni, számolgatni, logikázni, reménykedni, hogy sikerül mindenhol megfelelő szögben pattintani. És pontosan ezért nem is volt népszerű, pedig nagyobb elismerést érdemelne. Kivitelezése is egész jó, bár egyeseknek talán túl absztrakt grafikailag. Komplexitása és megvalósítása nem véletlen, két BME-Infós hallgató készítette, ez minden tulajdonságából visszakacsint. Ha türelmes vagy, képes vagy napokon át koncentrálni rá, lenyelni a frusztrációd, akkor ez a te játékod.

Newton Almája
(forrás: Plus/4 World)
A Newton Almája egy nagyon sikeres, szintén Novotrade által, de külföldi megrendelésre készített játék, az Eureka! koncepciójának megvalósítása amolyan magyar narancs-szerűen 🍋 (sárgább, savanyúbb, de a miénk). A lényege, hogy végig kell verekedned magad egy jó csomó fejtörőn, hogy a legvégén egy számot kapj, amit beküldhettél volna az Octasoft pályázatára megfejtésként. A nyeremény egy videómagnó (majdnem hangszóró 😂) lett volna. Ugyan 1987-ben a videomagnó nem volt általános minden háztartásban, de ettől nem annyira esett le az állunk, ha jól sejtem. Az eredeti játék 25 ezer Brit Fontos (GBP) jutalma már inkább lett volna motiváló. Mindenesetre, a határidő lejárt 1988-ban, úgyhogy maradunk videómagnótlanok. Viszont a kihívás még mindig adott: nem minden feladványt sikerült megfejteni a mai napig sem. Tied lehet a dicsőség, ha elsőként publikálod a megfejtéseket. Azért kösd fel a nadrágod, nem egyszerűek a feladatok! És van belőlük bőven.

Oszkár a Lovag
(forrás: Plus/4 World)
Az Oszkár a Lovag egy élvezetes fogócska két ellenféllel, miközben szintek között közlekedünk irányított ajtókon keresztül és gyűjtögetjük az élelmet és a pénzt. Remek érzés kicselezni az ellenfeleket kihasználva a navigációs gyengeségeiket. Ez a játék kitűnik a kortársai közül azzal, hogy tökéletes szoftver sprite-okat valósít meg és majdnem teljes képernyős, minden irányba kiterjedő pályán mozoghatunk. Készítője Bartha Sándor (Fernand Soft) sajnos csak egyetlen programot adott ki Plus/4-re, pedig nagyon ígéretes tehetségnek tűnik a játék alapján.

Ezzel elérkeztünk a klasszikus Novotrade játékok összefoglalójának végére. Természetesen még ezeken kívül is akad sok más kiadott játék, jobbak és kevésbé jók, próbálgassatok bátran!

Köszönet Csabonak, BSZ-nek és Lucanak a segítségért!

Népszerű posztok