Magyar plusisok: Proky

„Rachy of MX ezentúl csak Rachy márkájú WC-papírral törli ki a seggét. (idézet Rachytól.)”

       - Yellow Pages #1, hírek rovat

Biztos vagyok benne, hogy tűkön ülve várjátok a csapatokról szóló poszt folytatását. Viszont az előző rész kapcsán kapcsolatba lépett velem valaki, aki nagyon színes foltja volt a korabeli magyar scene-nek. Megkérdeztem, hogy hajlandó-e egy interjúra és igent mondott. Íme, fogadjátok szeretettel az embert, aki sosem fért a gatyájába, de azért nem haragszunk rá:

Bemutatkoznál röviden?

Prokop Gábor,
alias Proky (esetleg Prokee)

Prokop Gábor vagyok, a scene Prokyként ismer (vagy ismert), de előfordul, hogy Obscureként vagy Paulaként említenek a Sleepwalkers és a Plussycats után - de erről majd később.

Időnként a Korak név is felmerül, de ez tényleg teljesen alaptalanul, erre is kitérek alább.

Illetve indián körökben úgy is emlegetnek, hogy „Az Ember, Aki Kirobbantotta A C64-Plus/4 Háborút”, ami egyrészt nem teljesen igaz, de van benne valami, másrészt meg nem annyira vagyok rá büszke. [Engem speciel szórakoztatott a móka. 😆 - Rachy] Amúgy tősgyökeres és örök csepeli vagyok, még akkor is, ha nem oda születtem és nem is ott élek már több, mint 10 éve. Bár ez a „nem ott” nézőpont kérdése, sokfelé megfordultam már a világban, mióta eljöttem, és még sosem láttam a Csepel vége táblát.

Nagyjából a kilencvenes évek elején voltam aktív, így számomra ez a viszonylag rövid, de intenzív időszak volt a Plus/4 aranykora. [Húha, azt merted leírni, hogy aranykor? Ebből baj lesz! 😬 - Rachy] Úgy ‘90-től ‘94-ig szinte mindenhol jelen voltam, a legtöbb aktív arccal személyes kontaktom is volt, igyekeztem a sűrűjében lenni, aztán ‘94-’95 körül másfelé fordultam.

Mikor találkoztál először számítógéppel és miért épp a Plus/4-gyel kezdtél el komolyabban foglalkozni?

Általános iskola 5-6. osztálya lehetett talán, amikor örök Plus/4-es tettestársam, Cobra apjának Commodore Plus/4-ére figyeltem fel. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni… az egy elég különleges gép volt, a sötétszürke (majdnem fekete) házas szériából, amit aztán vagy 10 évvel később hosszas győzködések után sikerült is Idősebb Cobra Bácsival elcserélni a saját, klasszikus szürke házamra.

Manic Miner Spectrumon
forrás: World of Spectrum

Jött valami szünet, volt gép, Hetedhét könyv, gépidő, elkezdtünk közösen tanulgatni. Máig élénken emlékszem a kockás füzet első sorára: „PRINT: írd ki, nyomtasd ki!”, ami nyilván bennem is felkeltette a gerjedelmet, és elkezdtem a szüleimet számítógépért nyúzni. Lett is, bár egy kicsit a klasszikus iPad-Eye pad vonalon mozogtunk: hozzánk került egy ZX Spectrum. [🤪 - Rachy] Persze mindenképpen jobb volt, mintha nem lett volna semmi, és valahogy sikerült játékokat is szerezni rá. Nem sokra emlékszem, Raid Over Moscow (itt megjegyezném, hogy ez a nyolcvanas évek közepe, apám pedig a szigethalmi légvédelmi rakétás alakulat parancsnoka volt, ami egy kicsit más megvilágításba helyezi a program köré utólag szőtt legendában említett botrányokat és tiltást), Dizzyk, Jet Set Willy - és ami a gép vesztét okozta, a Manic Miner. Apám ugyanis úgy rákattant a „manikminerezésre”, hogy én alig jutottam géphez mellette. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ő valamiféle MM-bajnok volt, az idő 99%-át az vitte el, hogy próbált eljutni a harmadik pályára. Semmilyen más játék nem érdekelte (pedig a Jet Set Willy majdnem ugyanaz, csak könnyebb), de erről nem tudott lejönni.

Én itt egy ördögi tervet eszeltem ki, amiről mai eszemmel el sem tudom hinni, hogy működhetett. Odaálltam a szüleim elé, és azt mondtam: úgy érzem, hogy a számítógép a tanulás rovására megy, így szeretném, ha eladnánk [Nóómális?! - Rachy]. Eltartott egy ideig, amíg ezt megemésztették, és elhitték, hogy komolyan gondolom, de végül a Spectrumnak mennie kellett - apám nagy szomorúságára persze.

A terv hátterében persze az volt, hogy kis szünet és rengeteg ötös után majd újra elkezdek gépért nyünnyögni. De akkor már nem fogadok el kompromisszumot, és csak Commodore Plus/4-gyel elégszem meg, illetve mellékszálként soha nem árulom el apámnak, hogy azon is van Manic Miner. Bevált, meglett a Plus/4 is, egy jóféle Datasette-tel. Eddigre eltelt némi idő, de a lényeg, hogy célba értem.

Ekkor már felmértük (alapjaiban teljesen rosszul!), hogy itt valamiféle scene létezik, nickekkel, csapatokkal, így mi is alakítottunk egyet: talán itt írom le először a Bytebusters nevet. Tagok pedig ugye ketten voltunk, Cobra és én, már Proky néven - nem kell mondanom, miből ered. Mondjuk lehetett volna Gabisoft is. Óriási BASIC-release-eink voltak, valami Magic Synth, szigorúan BASIC-ben, és rögtön két verzióban, mert mindketten legyártottuk, egymástól teljesen függetlenül.

Aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy grafikában is villantsunk, akkor hosszú és keserves napok árán elkészítettünk egy BASIC-programot, ami a Ghostbusters mintájára megrajzolja a megdöbbentően fantáziadús Bytebusters logót - a szellem helyett egy C= jellel. Kiszínezve!!! A PeCsában ezt óriási várakozásokkal be is mutattuk, kicsit szégyenlősen, a Junosztyot kifordítva a „Népek” felé - amire egyetlen reakció érkezett: Na baszki, én meg majd BASIC-ben rajzolok, nem?

Máig nem tudom, ki volt (bár lehet, hogy hangról ennyi évtized után is felismerném, annyira mélyre hatolt), de ezzel az egy mondattal gyakorlatilag megszüntette a Bytebusters csapatot. [Ejnye, ezek a suhancok, nem értékelik a művészetet! - Rachy]

Commodore Világ #7 címlapja
forrás: PC Világ

Itt említeném meg a közvélekedés szerint a Commodore Világ #7-ben elindult C64-Plus/4 háborút, amit a CoV #7 levelezési rovatában „Egy Plus/4-es kivont alabárddal” címmel megjelent olvasói levelemre szokás visszavezetni. Illetve ehhez kötik a „Fellegekben szárnyaló Flamingó” kifejezést, ami gyakorlatilag megszülte a Plus/4 kabalaállatát. Jelentem, a flamingó öt számmal korábbi, viszont a háborút bár nem én kezdtem, de minden bizonnyal jelentősen hozzájárultam az eszkalációhoz. Mindenesetre a fent említett Bytebusterses arcunk jól körvonalazódik a linkeken olvasható levélből. Plusz, ha esetleg valakinek még nem esett le a névegyezés, akkor most szólok, én voltam.

Persze a Bytebusters összeomlásával azért nem fordultunk egyből a buddhizmus felé egy csendes nepáli sziklakolostorban, de az arcunkat (egy időre) helyre tette a jelenet. Viszont a pecsás arcok között valaki megemlítette, hogy Rákosakármin azért ettől nagyobb élet is folyik, így mély traumánk helyszínéről átszoktunk (illetve elsősorban én) a Csokonaira. Azt azért érdemes tudni, hogy ez nagyjából másfél órás utazás volt (csepeli HÉV, villamos, földalatti, busz), géppel, Junoszttyal, tehát egy teljes szombati napot elvitt, de ott olyan arcokkal találkoztam, akik aztán a következő években nagy szerepet játszottak abban, amerre az életem fordult. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy máig is tartó hatásuk van.

Itt találkoztam egy Laci nevű sráccal (többre sajnos nem emlékszem róla), aki adott nekem egy önállóan futtatható, raszterbarokon futó scroll rutint, amit hetekig boncolgattam a híres Babán-Masa könyv útmutatásával, kb. ezzel kezdődött a gépi kódú pályafutásom. Aztán persze itt ismertem meg Garfieldet, SJP-t, Csoryt, meg még számtalan más arcot, akikkel aztán közös projektekbe is belefogtunk, közös csapatokat is alakítottunk a későbbiekben.

Van kedvenc Plus/4 játékod?

Punchy
forrás: Plus/4 World

Kifejezetten az oldschool dolgokkal szerettem és szeretek játszani, a két nagy kedvencem a Cuthbert in Space és a Zylon. Illetve Cobrával nagy negatív kedvencünk volt a Punchy, az már a neve alapján is annyira dedós volt, elindítva meg annyjra röhelyesen bénácska, hogy sok felhőtlen órát szerzett nekünk a vele való bénázás. 🙂

Melyik Plus/4-es munkádra vagy a legbüszkébb?

Ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés. Igazából én sosem tartottam magam jó codernek (még ha persze óriási arccal mást is kommunikáltam kifelé 🙂), így olyan nagy durranásaim nem voltak. Azt gondolom, én voltam a Plus/4 Schuster Lórántja, aki minden P. Mobil koncerten ott volt a színpadon, de soha senki nem tudta, mit csinál. Nem zenélt, nem énekelt, de jelen volt. 🙂

Máig azt gondolom, nekem inkább ötleteim voltak, amiknek a megvalósításához általában ismertem a megfelelő embereket, akik aztán ezeket fel is használták. Illetve mivel viszonylag központi helyen laktunk (Budapest, ugye), így sok akkori neves scenerrel tartottam a kapcsolatot, illetve egyfajta találkozási pontot (és gyakran szállást) biztosítottam nekik.

Ha mégis választanom kellene valamit, akkor a korábbiak közül a Ponk volt nagy kedvencem. Ez egy C64-es játék klónja, amivel az akkori barátnőm nagyon szeretett játszani, de a lemez valahogy megdöglött. Amire én elővettem a Plus/4-et, és két-három nap alatt a nulláról, emlékezetből újragyártottam az eredetit, amolyan TCFS-módszerrel (értsd semmi nincs benne a C64-es verzióból). Ez egyben hosszú időre az utolsó release-em is lett, az érdeklődésem másfelé fordult.

Bertalan Simulator
forrás: Plus/4 World

A másik, amire - egészen más okokból - büszke vagyok, az a Bertalan Simulator. Ezzel úgy 30 év szünet után neveztem a játékfejlesztői versenybe, a lányommal közösen. A játék maga bénácska és nyomi, de a benne lévő munka és a lányommal közösen ráfordított idő miatt közelebb áll a szívemhez, mint bármi, amit előtte csináltam (a lányomon kívül persze 🙂).

Emlékszem rá, hogy több partin is találkoztunk, eléggé központi figura voltál. Jó néhány csapatban is tag voltál. Hogyan keveredtél a középpontba?

Ahogy fent említettem, ehhez jelentősen hozzájárult az, hogy viszonylag központi helyen laktunk - persze ez csak vidékről nézve volt így, Budapesten már egészen máshogy jellemeznék Csepelt. Ahhoz mindenesetre eléggé pesti volt, hogy a legtöbb, akkor aktív helyszín (PeCsa, BKV-székház az Örsön, Csokonai, Computer Karácsony különböző reinkarnációi) könnyen elérhetőek voltak.

A másik tényező az volt, hogy bár egy nem túl nagy panellakásban laktunk, két, többezer férőhelyes ággyá alakítható ülőgarnitúránk volt, ahol a vadregényes Zalaegerszegről vagy Miskolcról (esetleg Malente/Kreuzfeldből) érkező vándorok megaludhattak, és édesanyámnak hála korlátlan húsleves-rántotthús-sültkrumpli fogyasztása is biztosított volt.

Kikstart Editor
forrás: Plus/4 World

Ezen kívül sokszor egyszerűen szerencsém volt a kontaktokkal. TCFS-t például úgy ismertem meg, hogy Cobrával az azóta láthatóan elfeledett Kikstart Editort kínoztuk, ahol Cobrának feltűnt az ismerős cím és név - így derült ki, hogy Cobra nagyszülei TCFS szomszédjai, és több nyarat bandáztak át közösen. Így kerültünk aztán személyes kapcsolatba is, amikor egyszer elvonatoztam Miskolcra hozzá. Épp valami demót reszelt, amiben egy WOT (Warriors of Time) logo forgott, és ha már ott jártam, bekerültem a scrolltextbe, aminél nagyobb menőséget akkor elképzelni sem tudtam!!! Közben meg persze a rá jellemző lelkesedéssel, őrületesen hadarva magyarázta el, épp mit, hogyan és miért csinál, én meg szívtam fel az infókat ezerrel. [Hát igen, ő már csak ilyen. 🙂 - Rachy]

Aztán ez olyan projektekbe torkollott elég gyorsan, mint amikor hármasban jártuk Budapest minden szóba jöhető, Commodore-ral legalább érintőleg foglalkozó helyét (boltok, szervizek, stb…), ahol Cobra kézzel rajzolt (!!!) kazettaborítóival és kazetta-matricáival próbáltuk meg TCFS játékait forgalmazásra eladni, rohadtul lelkesen, de persze teljesen sikertelenül. Kár, hogy ezekből már valószínűleg nincs meg semmi, érdekes kordokumentumok lennének.

Ahogy fent említettem, a Csokonaiból ismertem SJP-t és Garfieldet, illetve valamivel később Csoryt is, akik szintén a scene központjában forgolódó arcok voltak akkoriban, és hozzájuk csapódva egyszer csak ott találtam magam a pezsgés közepében.

Egy időben Nukemannel is közeli kapcsolatban álltál. Ott mi volt a háttértörténet?

Tökéletes végszó. Ha nem tévedek nagyot, 1991-ben volt az a Compy Xmas, amire Nukeman először eljött Magyarországra. Ha jól rémlik, SJP-től hallottam, hogy jön két német scener (talán Ceekay lett volna a másik?), menjünk eléjük a keletibe - és persze azonnal igent mondtam. A keletiben leszállt két csóka, akikkel egyből megindult a nagy haverkodás, és mivel kiderült, nincs még szállásuk, egyből az merült fel, hogy aludjanak nálunk. Még a pályaudvarról hazatelefonáltam anyámnak és a nővéremnek, hogy két vendégünk lesz, készüljenek valami kajával. A hír viszont villámgyorsan terjedt, Csepelre már vagy nyolcan érkeztünk meg, és oda is jöttek még jópáran késők. A legnagyobb pillanat, amikor Pigmy érkezett meg valakivel, aki nagyon hasonlított a tévészerelőre, akit anyám várt, ezért őket egyből a készülékhez terelte, amíg nem tisztáztuk, hogy ők is velünk vannak, nem dolgozni jöttek. [Ha jól sejtem Pigmy bátyja volt a „tévészerelő”, legalább is vele találkoztam a party-n. - Rachy]

Egy érdekes momentum volt, amikor kiderült, hogy a „két német scener” valójában egy. Ceekay (vagy akárki is lett volna a másik) nem tudott jönni, a másik srác egyszerűen egy amerikai-koreai turista, aki Nukemannal összehaverkodott a vonaton, és hozzánk csapódott. Persze ki nem dobtuk, ha már Csepelig jött velünk, de azóta sem tudok róla többet. [Elképzelem ahogy otthon az unokáinak meséli: egyszer jártam Magyarországon… azok őrültek! 😆 – Rachy]

Fejtömés Compy Xmas '91
idején Prokyék lakásán
forrás: korabeli videó

A helyzet úgy alakult, hogy a fent említett, szinte korlátlan befogadóképességű fekvőhelyeknek hála majd mindenki ott is aludt azon a hétvégén, anyám és a nővérem pedig ipari mennyiségben ontották kifelé a szűk lakótelepi konyha ajtaján a táplálékot. [Biztos örültek, hogy elláttad munkával az amúgy sivár hétvégéjüket! - Rachy]

A Compy Xmas után Nukeman még maradt Magyarországon talán egy hetet, és eközben megjárta Szombathelyet (Doky) és Miskolcot (TCFS), a főhadiszállása eközben maradt nálunk. Amikor hazautazott, levelezésben maradtunk (talán akkor alkalmaztuk először a C64-es Facestől ellesett többször használatos borítékokat lemezküldésre. Ennek az volt a trükkje, hogy két, 5,25” lemezméretre hajtogatott borítékot felcímeztünk az ő és az én címemre, felbélyegeztük megfelelő címletekkel, majd halálosan pontosan körbetekertük átlátszó, vastag celluxszal. Ennek az volt a haszna, hogy a postabélyegzőt érkezés után le lehetett törölni és így újra felhasználhatóvá vált, illetve az esetleg felragasztott postai matricákat is le lehetett húzni a borítékról. Minden küldemény tartalmazta a lemezeket és a letörölt válaszborítékot, így 1+1 garnitúra bélyeg megvásárlásával gyakorlatilag a végtelenségig lehetett oda-vissza postázni.

Ebből a kapcsolatból nőtt ki a meghívás, hogy nyáron látogassunk el Nukemanhez. Az első évben eredetileg négyen mentünk volna (TCFS, Doky, SJP és én), de SJP valamiért itthon maradt - ha jól emlékszem, nem készült el az útlevele időben. Életem első külföldre utazása volt, ráadásul „felnőtt” nélkül, 16 évesen. Mindezt egy olyan történelmi környezetben, ahol Berlinen átutazva még álltak a fal tornyai, és a belföldi vonatközlekedés még a két Németországot idézte, a határon pedig kutyás határőrök ellenőrizték a fülkéket. Azóta sokat jártam a bad schandaui állomáson, ahol most épp csak átgördül a vonat. A mi utazásunk alatt viszont háborús filmeket idéző módon kutyás, fegyveres határőrök álltak sorfalat a vágány két oldalán. Nagyon más volt, és nagyon emlékezetes. 🙂

Majdnem percre pontosan 24 órát utaztunk Hamburgig, onnan Nuke-ék lakóautóján mentünk Malentebe, és óriási partit nyomtunk le, amit aztán a következő évben megismételtünk.

Bad Schandau vasútállomás
forrás: A.Savin, Wikipedia

TCFS mesélt ezekről a partikról az egyik IDDQD-ban, ahol elhangzott a színes tévé vámmentesen hazacsempészésének története. Egy kicsit megkophattak az emlékei, én hozzátenném a sztori kedvéért, hogy az emlegetett tévét együtt csempésztük haza. A fülkében ugyanis mi ültünk hárman, és már útközben jutott csak eszünkbe, hogy hajajj, ebből lesz még gond meg fizetni való. De volt időnk Hamburgtól Bad Schandauig, így valamelyikünk pokrócával letakartuk a tévé dobozát, és szakszerűen megterítettünk rajta. A határőrök érkezésével már szigorúan az étkezésre koncentrálva vajaztuk a kenyeret, szeleteltük a paradicsomot a leterített tévé doboz tetején. A határőrök nagyon szigorúan átkutattak mindent, kinyittatták a táskákat, benéztek az ülés alá is - egyedül azt nem jutott eszükbe megnézni, min is eszünk olyan jóízűen. Mivel jött még határ bőven, mindent így is hagytunk, és bár a magyar határra már aszott paradicsom-szeletekkel érkeztünk meg, de így is bevált a terv. Vámmentesen érkezett meg a későbbi fejlesztéseit nagyban segítő színes kijelző Budapestre. 🙂

Nem tartozik szorosan a Plus/4 témához, de egy harmadik nyáron is jártunk Nukemannál az aktuális barátnőmmel, de ezután már sajnos nem tartottuk a kapcsolatot, mert elfordultam a Plus/4-es hobbitól.

Ezek az utazások amúgy máig kellemes emlékek, elsősorban a társaság miatt. Meglepő egybeesés, hogy épp Hamburgba készülünk két hét múlva, és tervben van, hogy érintjük a legendás Malente/Kreuzfeldet is.

Érdekes adalék: tudtátok, hogy hosszú évekig (talán 2007-2014 között) titokban Nukeman volt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB, Deutscher Fußball-Bund) kabalamadara, Pauli? [Nem is sejtettem, de Nukemant ismerve ez cseppet se lep meg. 😆 - Rachy]

A programok szövegei alapján több scenerrel és csapattal összerúgtad a port, de akit megkérdeztem úgy emlékszik rád, mint rendes arc. Ez így hogyan lett?

Igazi konfliktusom egyetlen egyszer volt: TCFS-sel. Pont TCFS-sel, érted, aki a világ, de legalábbis a scene egyik legbarátságosabb, legnyitottabb, legsegítőkészebb fickója! 🙂 [Na jó, elég lesz, mert még elpirul. - Rachy] De ez sem volt egy éles konfliktus, egyszerűen az történt, hogy összekerült az unokatesómmal, és én ennek nem örültem. 😆 Visszatekintve azért azt gondolom, ez sem benne, sem bennem nem hagyott igazán nyomot - bár a Ponk elé írott szöveget ma már kicsit szégyellem. 🙂 [Ne aggódj, az ilyen jellegű megbánás teljesen általános a vén scenerek között. 😆 - Rachy]

Tarzan a Run to the Underworld
című demóban
forrás: Plus/4 World

Másokkal - minden üzengetés, fikázás, beszólás ellenére - személyesen szerintem végig jóban voltam. Kivéve talán Tarzant, vele azt hiszem nem is találkoztam soha, pedig az AnTIT-os adok-kapok miatt várható volt, hogy egyszer szembe jön. 🙂 [Pff, kétlem, hogy Tarzan túlzottan a lelkére vette volna. - Rachy] Számtalan személyes vagy levelezős kontaktom volt a budapesti és vidéki srácokkal is, és igyekeztem eljutni minden komolyabb partira, ami ebben az időben volt. Bízom benne, hogy aki nem csak a flameből ismert, annak nem volt gondja velem. 🙂

Ezek a beszólogatások szerintem egyszerűen részei voltak az akkori scene-nek. Motivációként szolgáltak annál, aki küldte, és annál is, aki kapta, hiszen reakcióként vagy vissza lehetett szólni. Vagy ha tényleg volt kurázsid, akkor olyan kódot villantani legközelebb, amire már nem lehet csak úgy odalámázni. Persze a dolog természetéből fakad, hogy ezt volt, aki véresen komolyan vette, én mondjuk egyáltalán nem. [Azt szokták mondani, hogy a negatív figyelem is figyelem. - Rachy]

Számomra ez az egész korszak a buliról, a társaságról szólt, és arról, hogy jól szórakozzunk. A legjobb társam ebben talán Doky volt, benne volt meg az a fajta punkság, ami bennem is. Beszóltunk, megbotránkoztattunk ahol lehetett, aztán hátradőlve néztük a hatást. Csak a magunk szórakoztatására, minden rosszindulat nélkül. Szerintem ez nagyrészt akkor is leesett mindenkinél, akinél meg mégsem, hát mostanra biztosan.

Volt néhány titokzatos fake csapatod is, mint a Plussycats és Sleepwalkers. Ezekről mesélnél?

Ratt-féle (fejetlen) Nibbly 92
forrás: Plus/4 World

A Plussycats épp a fent említett, Dokyval közös polgárpukkasztó hajlamunk eredménye. A második Nukeman-partyn ültünk Nuke-ék üvegezett verandáján a rakás gép előtt, és néztük, hogy Ratt épp a legendás fejetlen Nibbly-t fejezi be Omega szűnni nem akaró oltogatása mellett. Gondoltuk, akkor mi megcsináljuk rendesen, de Ratt annyira lelkes volt, mi meg már annyi mindenkit leoltottunk a party-n - meg előtte is -, hogy nem akartunk szemtől szemben kiszúrni vele, mert amúgy jó srác, jóban is voltunk. Na meg nagyobb poénnak is tűnt egy komplett sztorival etetni a népet, mint szegény Rattot leoltani harmincegyedszer. Így, amikor a többiek elvonultak aludni, mi visszaültünk a gépek elé, és néhány éjszaka alatt összeállt a „fejes” Nibbly. Közben addig kombináltunk, míg előkerült a régi legenda a valószínűleg sosem létezett Plus/4-es lánycsapatról - így választottuk a Plussycats nevet. A kezdőbetűinket meghagytuk, így lett Dokyból Denise, belőlem Paula, Omennek viszont nem találtunk megfelelő Amiga-chipet, így ő a lehangolóan hétköznapi Orsy nevet kapta.

A legendát feldobtuk, de nem játszottuk ki igazán, soha nem készült több Plussycats-release, és végül nem is titkoltuk sokáig a valóságot. [Az ég világon senki el nem hitte amúgy sem. 🤣 - Rachy]

Sleepwalkers cracktro
a The Power előtt
forrás: Plus/4 World

A Sleepwalkers egy másik történet, ezt SJP, Garfield és én alkottuk. Az apropó az volt, hogy ekkor már nagyban készültek a másolásvédett release-ek a Nukeman-féle projekt számára, ami a mi kis kalóz-lelkünket eléggé bántotta, még akkor is, ha ebből a projektből amúgy mi is igyekeztünk hasznot húzni.

Mivel a két gyanútlan fő beszállítóval, TCFS-sel és Csoryval nagyon jó személyes kapcsolatban voltam, tőlük megvolt minden eszközöm a másolásvédett stuffok másolására, és így persze a másolásvédelem kiiktatására is. Szegények sokáig nem is sejtették, hogy én voltam a tégla, bocs, srácok! 😆 [Na szép! Mik ki nem derülnek 30 év után. - Rachy]

Persze nem akartuk akkor ezt arccal vállalni, ezért született meg a „hackercsapat”.

Egyesek szerint te voltál Korak. Tényleg te voltál? 😆

Ez a két árnyékcsapat is hozzájárulhatott ahhoz a legendához, hogy esetleg én lehetek a híres-hírhedt Korak. Mint ahogyan az is, hogy a már emlegetett második Nukeman-partyn komolyabb mennyiségű alkohol Dokyval történt elfogyasztása után bementem Nuke szüleinek fürdőszobájába, és a faterja borotvahabjával felfújtam a tükörre, hogy Korak was here, vagy Korak Rulez, már nem is tudom pontosan. Akkor és ott ez egy elég frankó viccnek tűnt, utólag mondjuk elég gyíkság - és sajnos pont utánam besétált valaki, aki egyből összerakta, hogy én voltam a szokatlan graffiti elkövetője. Hallgattam is sokáig, de ahogy visszanézem a Plus4World fórumát, még pár évvel ezelőtt is téma volt, hogy jó, megvan az IGAZI Korak, de legalább egyszer tutira én is felvettem a figurát.

Korak Times #5
forrás: Plus/4 World

Itt tisztáznám, hogy nem én követtem el a gyanús Korak Times 5-öt, de erős gyanúm van, hogy ki lehetett, és erre tippet is adtam. Ha érdekel, keresd fel a fórumot! 🙂

1995 körül befejezted a Plusis pályafutásod. Milyen irányba léptél tovább?

Elővettem a másik nagy szerelmemet, az autózást, azon belül is a Trabantokat. Vagy harminc évig intenzíven Trabantoztam, építettem, találkozókat szerveztem, építettem a közösséget, és kutattam a típus történelmét. Aki figyelt, találkozhatott is velem a témában néha a különböző tévécsatornákon, sőt, még a Fábry Show-t is megjártam ezzel a hobbimmal. 🙂 Ehhez jött hozzá, hogy az NDK történelmét is nagyon érdekesnek találom, ezt a témát is kutatom hobbi-szinten.

Trabant, a keletnémet csoda
forrás: ignis, Wikipedia

Részben ennek (és persze sok más tényezőnek, talán még a Nukeman-féle utazásoknak is) köszönhető egyébként, hogy ma az egykori NDK-ban élek. Alig egy órára a Trabant-múzeumtól, ahová máig szívesen kísérem el a barátokat-ismerősöket, néha még idegeneket is, hogy a múzeum kiállítási darabjait kontextusba helyezzem, és az ott nem látható-olvasható részletekkel kiegészítsem a képet.

Részben ennek a hobbinak köszönhetően külsős újságíróként is dolgoztam, főleg műszaki és szociautó-témában, elsősorban a Totalcar.hu-nak, de még a Telexen is jelent meg írásom ezzel kapcsolatban.

A hétköznapi életben a két nagy szerelem-hobbit egyesítem, az informatikát és az autókat - a mai napig, lassan 20 éve egy magyar autóalkatrész-cégnek dolgozom távolról.

A Magyar Plus/4 Facebook csoport játékfejlesztő versenyére is beneveztél nemrég. Hogyan jött az ötlet így, 30 év után?

Egyrészt az történt, hogy a fenti hobbikat egyszerűen kijátszottam. Nem merném állítani, hogy Trabant-témában nem tudnak már nekem újat mutatni, de miután jó harminc év alatt szinte minden Trabant-verzióm volt már (gyári és nem gyári is). Ültem számtalan olyan prototípusban, amit a legtöbb trabantosnak látnia is csak képen sikerült, ez már nem köti le az energiáimat olyan mértékben, ami kielégítene, támadt némi üresség bennem.

Másrészt pedig a lányom, aki 11 múlt, elkezdett érdeklődni a programozás iránt. A verseny előtt nagyjából egy évvel tanácsot kértem a Plus/4 FB-csoportban, hogy hol kezdjük az ismerkedést, és meglepő módon mindenki eltanácsolt attól, hogy egy 8bites géppel szerencsétlenkedjünk 2023-ban. [Ezt nehezen tudom elképzelni arról a csoportról. - Rachy] Ezért aztán elkezdtük nagyon elméleti oldalról megközelíteni, a legjobb példa erre az volt, hogy az esti sonkás szendvics elkészítéséről készítettünk (fejben) folyamatábrákat, változókkal, feltételes elágazásokkal, ciklusokkal, majd szép lassan elkezdtük ezt kiterjeszteni mindenféle más hétköznapi cselekvésekre is.

Kiderült, hogy óriási érzéke van a leánygyermeknek az ilyen elvont gondolkodáshoz, így elkezdtük átültetni a gyakorlatba a tanultakat. Az ő ötlete volt, hogy kezdjünk el felépíteni egy Bertalan-szimulátort, aminek a főszereplője Berci, az egyik macskánk. Ő rakta össze (minimális segítséggel) a logikát, ami ehhez a fajta kvázi-tamagocsihoz szükséges, illetve ő paraméterezte fel, még mindig fejben, hogy milyen tulajdonságai milyen eseményekre hogyan változzanak.

Tóth Viktor:
A Commodore 16-os
belső felépítése
forrás: Plus/4 World

Ebbe a „fejlesztésbe” érkezett meg a felhívás a fejlesztői versenyről, amire az első reakcióm azonnal az volt, hogy akkor ezt most nekünk meg kell csinálni. Nem volt könnyű az újrakezdés, a Vadnai, Babán-Masa, Tóth Viktor-triumvirátust napokig olvasgattam, mire visszajöttek a dolgok. Akkora azonban annyira elkapott a kor hangulata és a nosztalgia, hogy úgy döntöttem, minden, a kora kilencvenes évekre jellemző részletet be kell építenem. Így lett intro és így lett note is a program mellé. Szintén fontosnak tartottam a kihívás miatt, hogy kell legyen egy C16 verzió, illetve, hogy mindent a kornak megfelelő eszközökkel készítsek el - eltekintve az emulátortól, mert hát fizikai gép sajnos már rég nincs otthon.

A gépszíj persze elkapott azonnal, további terveim is vannak, közöttük olyan ötletek is, aminek külön ízt ad majd, hogy épp én készítem el. Hogy időm mire lesz, az még kérdéses, de a következő versenyen mindenképp újra indulni fogok, remélem, a Bertalannál valamivel komolyabb release-zel. 🙂 [Várjuk szeretettel! 👍- Rachy]

Valamit üzensz az istenadta népnek?

Én nem, de édesanyám így a nyolcvanadik után is emlegeti a Compy Xmasos partikat, puszil mindenkit, aki járt nálunk, a tévészerelőt kétszer! [👏 - Rachy]

Köszönöm az interjút!

Enyém volt a megtiszteltetés.

Magyar plusisok: GAIA

„Régebben VICE-t használtam, de a C16/+4 emulációja eléggé hiányos. A YAPE messze lehagyja a VICE-t...”

       - Forumozó véleménye a YAPE-ről

Megérett az idő egy újabb interjúra, ez alkalommal GAIA-t sikerült elkapni néhány kérdés erejéig. Sok mindent letett az asztalra, ott volt a magyar Plus/4 scene kezdeténél is, akkoriban játék töréseket köszönhettünk neki. Később pedig emulátorokat (többek közt a YAPE-t), különböző segédeszközöket és jónéhány konvertált játékot kaptunk tőle. 

Bemutatkoznál röviden?

Muszáj röviden? Megpróbálom. Polgári nevem talán nem kell mondanom, aki esetleg nem tudja az nézze meg a YAPE Help menüjét vagy a lenti képen az aláírást 😉 Gyulán születtem, de Békéscsabán nőttem fel, oda jártam számtech szakközépbe is. A számítógépek már 10 évesen megfertőztek, és onnantól már nem volt kérdéses, hogy programozó szeretnék lenni.

1983-as igazolványkép
itt már kezdett kockulni a fejem,
amire az ismeretlen fodrász
még rá is erősített

Bár programozásból érettségi-felvételit írtam, de végül egy már-már tragikusnak mondható félreértésnek köszönhetően a sors másképp rendelte és aktuárius lett belőlem. Jelenleg is egy biztosító vezető aktuáriusa vagyok Budapesten. Ez a szakma elég messze áll a magunkfajta kockulástól, de azért itt is kell ügyviteli/pénzügyi jellegű algoritmusokat vagy modelleket készíteni SQL-ben, C-ben, VB-ben, Python-ban stb. A programozás hobbinak maradt meg, de talán jobb is így, mert sok programozó barátom otthon már rá sem tud nézni a gépre, és ha nekem nincs ez a beteljesületlen álmom, akkor biztosan nem kezdek emulátort írni.

Feleségem tanár, van két tinédzser gyermekem, mindketten vívnak - nem is rosszul. Bár elég reál beállítottságúak, de programozó belőlük sem lesz az szinte biztos. Max emulátor-író. [Majd írnak PC emulátort AI-ra. -Rachy]

Korábban Shwantze is volt a scener-neved, miért pont GAIAt választottál végül?

A becenevet a Demo Mine-ban hallható zenész kartárs aggatta rám középsuliban, de nem igazán szerettem, így fel sem merült hogy később azt használjam.

Egyetem alatt DOG ill. Gyros néven futottam, de az volt a dark age, akkor nem plusziztam, csak PC-ztem. Plus/4-gyel csak akkor kezdtem újra foglalkozni, amikor saját PC-m lett, és felfedeztem a Mike Dailly-féle Minus4 emulátort az egyik 1996-os PC Guruban. IRC-n és ICQ-n tartottam a kapcsolatot (akkor még) Lando-val (MIK), ahol a chatben - mivel az IRC-t Linux alól használtam - „ati”-ként voltam bejelentkezve, ezért Lando/MIK is így emlegetett mindenhol.

Történt aztán, hogy amikor Luca - akit természetesen korábbról nem ismertem - először belépett a Plus/4 World-ös IRC chatbe, annyira meg volt hatódva amikor meglátott, hogy teljesen zavarba hozott. Kvázi félistenként bánt velem és előttem - akkor még - ismeretlen prodokról áradozott. Végül kiderült, hogy egyszerűen összekevert (Cseri) Atival. Az akkor már épülő-szépülő Plus/4 World-ön illetve Ati saját oldala alapján hamar beláttam, hogy lényegében esélytelen lesz ezt a handle-t továbbvinni.

Így akkor az is ugrott. A GAIA végül lényegében a teljes nevem betűinek anagrammájából alakult ki, amit az IRC chatben a Luca-s „incidens” után kezdtem használni. A harmadik Plus/4 revival (2002-2003) idején a scene nagy része már így ismert meg az akkor elképesztően aktív Index fórumon.

Húha, volt akkor bonyodalom a neved körül. 😅
Annyi számítógép jelent meg a ‘80-as években, hogyhogy épp a Plus/4-gyel kezdtél el foglalkozni?

Igazán nekem nem is Plus/4-em volt, hanem C16-om, még az 1985 decemberi legelső, 8 ezer forintos szállítmányból, amit az Ápisz-okban „árultak”. Azért az idézőjel, mert valahogy előjegyezni kellett rá és szóltak, hogy ki kaphat, de már nemigen emlékszem a részletekre. Az biztos, hogy szüleim Szegedre mentek átvenni és a jó hírt ének óra alatt tudtam meg. [Mondhatnánk, hogy énekelni lett volna kedved? 😆 - Rachy]

Kicsit több, mint egy évre rá sikerült memóriabővítést is szerezni hozzá - ami majdnem egyhavi átlagfizetésbe került annak idején.

Előtte anyum sulijának HT gépét nyúztam az 1983 és 1985 közötti nyarakon. Mivel minőségi játékokból nem volt túl jó eresztés (2-3 program, bár azok nagyon jók, ld. Galaxy Invasion), ezért elég sokat programoztam BASIC-ben. Emellett haveromékhoz, szomszédhoz, nagybátyámékhoz is jártunk át C64-en játszani: Summer Games, Impossible Mission, Hunchback, L.O.C.O, Defender of the Crown stb.

Elég korán, már 1989 - amelyik év lényegében a commercial éra haláltusája is volt - nyarán kinyiffant a gépem és nemigen látszott úgy, hogy itt még bármiféle élet lesz a Plus/4-en. Addigra már volt egy C64-ünk is, így inkább azon játszottam, a programozgatást pedig már PC-n (XT-n!) toltam Turbo Pascalban, majd később az EGA/VGA kártyák korában már a játékokat is.

A North and South PC-s
verziója CGA grafikával,
amit egy egész nyáron át toltunk;
valaki nem akarja portolni plus/4-re?

Tagja voltál az egyik első magyar csapatnak, a Professional Protection Cracking Service-nek (PPCS). Hogyan alakult ez a csapat?

A csapatot egy volt általános iskolai (Szása - Sascha) és egy középiskolai (Péter) osztálytársammal csináltuk. Az egészet a Commodore újságban - 1987 nyarán - a crackerekről a megjelent cikk [16. oldal - Rachy], illetve az abban szereplő német GCS ihlette.

Ahogy gondolom a HCS-t is, mivel ők egyszerűen a „German”-t cserélték le „Hungarian”-re. Mivel név gyanánt a Cracking Service nem is lehetett kérdés, inkább az volt a dilemma, hogy mi legyen előtte - a Hungarian ugye már ki volt lőve. Arról természetesen akkor még szó sem lehetett, hogy crack-elésen (és cracktro-íráson) kívül bármivel foglalkozzunk, így adta magát, hogy azzal kvázi szinonim kifejezés legyen. Nagy terveink voltak, miután a csabai [Novotrade] 2C sarokban összebariztunk az eladó sráccal, akinek Plus/4-e volt és szintén drágállotta a játékokat…

A C= újságos cikkben is emlegetett rendőri vonal miatt nem nagyon akartuk, hogy kiderüljön magyarok vagyunk, pedig kb. 3-4 külföldi játéktörésen kívül csak magyar release-eink voltak… 🙂

Az akkor nálam sokkal jobb kóder barátomat (KALI-t, akinek az Icicle Editor-t és a KaliMON-t köszönhetjük) hiába fűztem, nem akart beszállni holmi taknyos kölkök mellé (kb. 3 évvel idősebb volt nálam). Ő ráadásul ismerte ern0-t és MCB-éket, valamint Absurd-ot és TPPC-t is személyesen, tehát sokkal jobb network-je volt. A „törés” alapjait tőle tanultam meg anno, a „vizsgadolgozatom” pedig a Hektik gyári verziója volt, aminek akkori mércével eléggé aljas védelme van.

Igazából az egész demózás dolog is csak bőven 1988-1989 körül kezdett beindulni, addig inkább cracktro-król lehetett beszélni, és még a dedikált demók minősége sem érte el sokáig egy átlag cracktro színvonalát.

Sajnos a cracktro írás sem ment annyira, mert én mindennemű artistic skillnek híján vagyok, Péter fülét pedig folyamatosan rágnom kellett, mert állandóan azzal jött, hogy mennyivel jobb a SID és még a három csatorna is kevés, nemhogy a kettő. A kaput az tette be, amikor meghallotta, hogy szól a kompozíciója - amit kottázva készített el és az akkori mércével kiváló Music-16-ot használtuk „begépelni”. Meghallgatta, közölte hogy elcsúsztak az akkordbontások (igaza volt… a szerk.) és kijelentette, hogy ő erre a vacakra nem hajlandó többet semmit írni, csak SID-re. [Micsoda primadonna! 😆 - Rachy]

Bezzeg a hülyeségekre mindig kapható volt, pl. a suliban hexa editorral átírtuk a tanári PC-n a command.com-ot... és a dir parancs helyett DUR-t kellett beírni ha pedig valaki beírta hogy 'DIR' akkor egy DIR.EXE indult el ami kiírta hogy DURR… máskor pedig - a fenti incidens után már visszaesőként - szintén a tanári gépen az AUTOEXEC.BAT-ba csempésztünk egy saját progit ami kiírta, hogy "FORMAT C:" - "ARE YOU SURE? (Y/N)" (mintha a FORMAT C: a batch parancsba lett volna írva), majd bármilyen gombra - 'Y'-t kiírva (és persze Ctrl+Break-et letiltva)  elkezdte bőszen kerregtetni meg villogtatni a HDD-t. Szegény tanárunk fejét látni kellett volna, ahogy kétségbeesve próbálja leállítani… nem is úsztuk meg osztályfőnöki nélkül.

Sascha sem volt egyszerű eset, mert bár nyilván volt Plus/4-ese, de ő mérnöki milliméterpapírra grafittal pixelezve rajzolt, igaz szerintem bámulatosan jól. Akkor még Botticellink sem volt, ezért saját bitmap pixelező tool-t írtam neki félig BASIC-ben félig assemblyben, amivel aztán a kész rajzokat „digitalizáltuk”. Emlékszem egy Philips kazettára volt felvéve a tool, és a vele készült képek, amit aztán egy mezőberényi swapper partyn egyszerűen elloptak tőlünk miután nagy arccal megmutattuk a közönségnek. Utána „lett” ugyan Botticelli, de a motiváció benne szerintem végleg elveszett, én meg inkább elkezdtem C64-ről kilopkodott képeket használni, mert az gyorsabban ment. 🙂

Sascha-féle PETSCII art
a Game Music IV-ben.
Azért római (!) négy,
mert három másik
már létezett,
de azokat nem mi csináltuk.

Lézengtek körülöttünk még páran (SLB, Bearsoft, Obi, Joe becenevek rémlenek), főleg a sulimból, meg a 2C sarokból, de ők jellemzően se assemblyben kódolni, se rajzolni, se zenélni nem tudtak rendesen - inkább afféle swapper-ek, spreader-ek voltak, akik a törendő cuccokat hozták. SLB (polgári nevén Csaba) például a szomszédban lakott, C116-ja és eredeti kazis játékai voltak Németországból (pl. 3D Time Trek, Tom 16), amiket néha kölcsönadott, mert akkoriban (1986 eleje!) lényegében semmit nem lehetett a C16-ra kapni itthon. Mire meg lettek, ő már PC-n tolta, a Time Trek eredeti kazettáját nekem is adta (a Tom-ot bezzeg nem…).

A Joe nevű srác a sulimba járt, ő elég ügyes volt, csinált egy kép- és charset-lopót C64-re amivel a gépteremben lévő C64-esekből kiszedtünk rengeteg képet; a Demo Mine-hoz fel is használtam kettőt, a többiből egy Picture Show-t akartunk csinálni, de nem lett befejezve, mert tönkrement a gépem. Viszont legalább egy lemezoldalnyit később megtaláltam, és össze is pakoltam egy D64-re, fent van a +4 World-ön.

Joe féle képlopóval kimentett,
majd egy közösen kreált tool-lal
konvertált és némileg átpixelezett
C64 intrókép,
Peti kedvenc zenekarával
a Led Zeppelinnel - egyben az
ATI handle debütálása!
Sajnos a zenét esélytelen
volt konvertálni.

Még egy Miki (“Klaus”) és egy Robi (“Chotza”) srác is volt úgy 1988 vége felétől ha jól emlékszem, de ők alattam jártak és akkoriban lett csak gépük. Addigra a két “őstag” teljesen inaktív lett. Az új arcok sajnos nem artist-ek voltak, kóderként pedig még csak kb. addig jutottak el, hogy ugyanazokban a rutinokban ki tudták cserélni a szöveget, a színeket meg a karakterkészleteket. Robi megszerezte a Saboteur 2 C64-es eredetijét valahonnan, amit Pigmy átiratain felbuzdulva át akartunk konvertálni, de abból sem lett már semmi. Kb. 10 évvel később láttam, hogy a Muffbusters szerencsére megcsinálta.

 Érdekes, hogy szinte az összes törés fennmaradt, a legkorábbi, PPCS-időszak előttieket (pl. Légicsata, Menekülés, Spiky Harold) kivéve, de egyik sem saját mentésből, ezeket mind később találtam meg a C64 Rulez FTP-szerveren, vagy különféle emberek által beküldött disk dump-okban. Ennek az egyik oka az volt, hogy 1995 körül szinte az összes Plus/4-es cuccomat eladtam bizományban (fiatal voltam, kellett a pénz ahogy mondani szokás ugye…). Ami pár lemez megmaradt, az csak puszta véletlen volt; az 1995-ös eladáskor egyszerűen nem akadtak a kezem ügyébe. Így különösen nagy flash volt az, amikor 2014-ben (!), majdnem pont 25 évvel annak készítése után Csabo rámírt, hogy megvan az első (és utolsó) “rendes” PPCS demó, a ‘Demo Mine I.’ is… Wow…

PETSCII logo Sascha-tól, amikor
az még nem volt cool… 😉

Ugyan nem látszik rajta, de nagyon sokáig “készült”, legalább fél évig, ennek pontos okára már nem emlékszem, de akkoriban nyelvvizsgáztam is, előtte finn cserediákok voltak nálunk és szerintem egyszerűen nem foglalkoztam vele.

A scrollban egy hamarosan elkészülő második részről is szó van, de fogalmam sincs mi lett volna a koncepció azzal. Bár Sascha addigra már nem pluszizott, de voltak még nálam rajzai papíron, főleg logók és szerintem Petitől is volt még pár kotta, szóval anyag még éppen lett volna.

VC1541-es floppy ára 1986 végén:
30-40 ezer Ft (akkor, amikor az alapgép
volt 8 ezer, a memóriabővítő pedig kb. 1500 Ft)
Forrás: muskatli.hu

Hozzá kell tenni, hogy mindez szinte végig floppy nélkül ment, mert az privátban eleinte megfizethetetlen volt. Emiatt például magnóhoz használható tömörítőn is “dolgoztunk”. A suliban volt ugyan néhány drive, de ott meg csak C64-es gépek voltak, ezért alkalmanként a saját gépemet vittem be a gépterembe, ha már nagyon kellett valamihez drive.

Akkor hosszú időnek tűnt ugyan, de ez az egész időszak alig két évet ölelt fel, szinte hihetetlen…!

Van kedvenc Plus/4 játékod?

Azt hiszem az abszolút kedvencem a Mercenary (volt), amit többször többféle módon is kivittem. Ma már viszont - talán érthető okokból - nemigen veszem elő.

KALI-tól kapott “eredeti”
Mercenary leírás és térkép,
saját jegyzetekkel, javításokkal.
Vajon hányadik xerox másolat lehet?
Melyik magazin?
A válaszokat várjuk a szerkesztőségbe!
A helyes válaszadók között értékes
Mercenary cover scan-eket sorsolunk ki.

Ezen kívül a régi old-school klasszikusok a nagy kedvencek: Tom Thumb, Kikstart, Pacmania, Timeslip, Space Pilot, igazán több is, de jobban az arcade és a shoot’em up, a platformerek kevésbé (oké, a Tom kivétel). Szerettem még a Revs-et és a One-on-One-t is Pigmy-től és Crown-tól.

Ma már a kevésbé komplex játékmenet a fontos, gyorsan lehessen nyomni egy kört vele. Nagyon nagy kedvenceim mostanában TCFS remake-jei, lassan az összes régi nagy C64-es klasszikust megcsinálja Plus/4-re. Külön öröm számomra, hogy YAPE-t (is) használ hozzá.

Miért fogtál bele a YAPE készítésébe?

Először szó sem volt emulátor írásról. Két dolog mozgatta a fantáziámat: egy 8501-es nyomkövető disassembler és a Windows programozása C++-ban (don’t ask…). Úgy alakult, hogy ez a kettő találkozott egymással és Zsolt (Prievara) bátorítására és önzetlen segítségével elkezdtem ezt az elég rögös utat. Nemigen volt ciklus alapú emuláció abban az időben, és az látszott, hogy az akkori emulátorokat teljesen nulláról újra kéne írni, ahhoz hogy egy ilyen rafkós kis gépet rendesen lehessen emulálni, én meg már eleve így álltam neki, nem kis részben a Marko Mäkelä féle 6510doc hatására, így elég hamar sikerült elérni, majd meghaladni a kor emulátorainak (potenciális) pontosságát.

YAPE 0.1 pre-release
verzió 2000-ből!
Még most is lassú!
Talán 2050-ben már jól fut majd…

Ez az architektúra az akkori hardvereken nagyon necces volt, szenvedtem is a sebességgel sokáig, alig volt meg az 50 fps a nem túl combos gépeimen. Valójában nagyon sok fejlesztési idő a sebesség miatti próbálgatásokkal ment el, pl. a true drive emulation-t is csak akkor tudtam elkezdeni, amikor már látszott, hogy két mikrociklus alapú CPU emulációt is elbír a kortárs hardver (ez kb. 2002-3 körül volt).

Később többször is alábbhagyott a lelkesedés, de ebből szerencsére mindig ki tudott hozni valami vagy valaki: a scener-ek (főleg MIK, Csabo, Luca, TLC), vagy akár ismeretlen user-ek akik rámírtak, de említhetem a konkurenciát is (plus4emu, korábban VICE).

Mire vagy a legbüszkébb a YAPE-ben és mire legkevésbé?

Legbüszkébb a speech hardware (Toshiba 6721A chip, C364) és a ROM visszafejtésére vagyok… azzal elképesztően sok időt töltöttem, ami nyilván más potenciálisan látványosabb feature-öktől vette el az időt. Már 2000 körül fejembe vettem, hogy ezt visszafejtem, még egy japán meg egy magyar beszédszintézissel foglalkozó professzornak is írtam, utóbbitól komolyabbnak mondható segítséget is kaptam, de a valódi áttörést az alkalmazott konkrét PARCOR szintézist leíró USA szabadalom megtalálása jelentette 2006-ban. Magát a chipet ugyan nem sikerült rendesen visszafejteni, de az emulált beszéd már nagyon közel van az eredetihez. Később, 2010 körül, a tapasztalataimat megosztottam a VICE team-mel (groepaz) és így be tudott kerülni abba is.

Az ominózus Toshiba T6721A
beszédszintetizáló chip
egy C364-as alaplapján.

Ami egy külső szemlélőnek mérföldkő lehetett, az a korrekt true drive emulation 2003 körül, ami tényleg a nagy kvantumugrás volt a YAPE-n futó prodok számát tekintve. Hirtelen bárki újra meg tudta nézni a saját régi játékát, demóját PC-n is és ez elég nagy boost-ot adott a scene revival-nek. Itt is voltak olyan aszinkron transzfer protokollok (pl. a Duplicator és annak leszármazottai: Megaload, Coby loader stb.), amik annyira ki voltak hegyezve időzítésileg, hogy félciklus pontosságot igényeltek, és ezek kibogozása, finomhangolása évekig elhúzódott. [De megérte, ezt tanúsítom! - Rachy]

Legkevésbé a forráskódra vagyok büszke, ami magán viseli egy hobbiprogramozó 20+ évnyi szárnypróbálgatásainak minden jellegzetességét, a naming convention-öktől kezdve a legyenek-e singleton-ok vagy multiple inheritence vagy sem dolgokig. Többször nekiduráltam magam, hogy nulláról újraírom, de idő hiányában mindig zátonyra futottam vele… a legjobbra még mindig a yapeSDL sikerült, ami egy korai YAPE verzióból forkolt SDL portba sok évvel később némileg már megfontoltabban backportolt YAPE core, némi kompromisszummal, hogy web böngészőben is elfogadhatóan fusson. Kevesen tudják, de viszonylag korrekt VIC-20 és C64 emuláció is van benne, amit (a VICE-szal ellentétben) a programon belül kilépés nélkül lehet választani. Sőt, a memória is “intakt” marad közben, amennyire az lehetséges. 

A Tihor Miklós által készített,
majd Brazil által “feltámasztott”,
anno a Commodore újságban publikált
Winnetou c. VIC-20-as játék
a yapeSDL VIC-20 emulációjában

Készítettél egy HT-1080Z emulátort is. Nem hemzsegnek az ilyen emulátorok, de azért felmerül a kérdés, hogy miért is?

Nem is az a kérdés, hogy miért pont HT emulátort, hiszen ahogy írtam, elég sokáig a HT volt a mikroszámítógép számomra (akármekkora nagy batár is), hanem hogy Primo-t vagy Homelab-et miért…

Azért írtam, mert - bár a HT valójában a TRS-80 Model I taiwani … khm… „klónja”, a Video Genie átcímkézett változata - mégsem volt akkoriban olyan értelmes, ingyenes emulátor hozzá, amin futott volna egykori kedvencem a Galaxy Invasion, ami gameplay-ben még ma is kanyarokat ver sok más programra. [A HT-s Galaxy Invasionhöz nekem is szép emlékeim fűződnek egy balatoni táborból. - Rachy]

Galaxy Invasion
HT-1080Z-n futó változat

Régi álmom, hogy ezt a gameplay-t egy az egyben replikáljuk egy Plus/4 portban - akár PETSCII karakterekkel. A Commodore PET-féle GALAGA már elég közel áll hozzá, el is kezdtem portolni, de ez sajnos félbemaradt, mert tele van önmódosító kóddal. Lehet inkább nulláról kéne újraírni, ahogy Töci [TCFS - Rachy] is csinálja, mert ő mindig azt mondja az egyszerűbb.

Visszatérve az emulátorokra; amikor a HT-t megcsináltam, a Primo emuláció már készen volt, így az is kiderült, hogy a Primo system ROM-jának jelentős részét a VideoGenie-ből „kölcsönözték”. A Primo-hoz is fűztek emlékek, mert abban a számítógépes táborban ahova 1984 (?) nyarán beiratkoztam, ilyen gépeken írtuk a lottószám-generáló programokat.

Érdekesség, hogy a TVC emulátor írására kvázi “felkértek”, mert 20 évvel ezelőtt még csak egy DOS-os verzió létezett. Egyáltalán nem volt ismeretlen előttem, mert egy barátoméknak (ő volt az a Jani/Johnny, aki talán néhány scrolltextemben is felbukkan) és a Sascháék középsulijában is volt belőle, alapvetően kedveltem.

A sulinkban volt igazi kuriózum is: egyetlen példány a félmázsás BRG-féle, eredetileg svéd ABC-80-asból, igaz mi már nem azon tanultunk. Ehhez szintén elkezdtem egy emulátort csinálni, de az végül abbamaradt.

Soha be nem fejezett
ABC-80 emulátor - ismerősek a menük?

A többi Z80-as géphez már jóval kevesebb emlék fűz: Homelab-bel már nem találkoztam élőben, ahogy a Mickey-80-nal és a Colour Genie-vel sem, azokat a „teljesség” (első a Primo „elődje”, a másik a HT/VideoGenie utódja), illetve annak kedvéért vettem be hogy az összes egykori magyar(országi) mikrogépnek legyen emulátora, ha már a Z80-as emulációk kódja nagyrészt amúgyis közös.

A Plus/4 után röhejesen könnyen emulálható gépek voltak - a TVC kivételével. Bár „árulásnak” tűnhet de valójában ezek írásakor sok tapasztalatot és motivációt gyűjtöttem oda-vissza. A Primo-ra például lehetett C1541-es meghajtót kötni, az IEC soros port emulációt először ahhoz írtam meg, és a YAPE printer támogatásához később fel tudtam használni. Vagy említhetem azt is, hogy a HT-ben lévő AY-3-8912 hangchip emuláció sem készült el feleslegesen, hiszen a DIGIMUZ semmiből történő előbukkanásakor egyszerűen csak áthoztam a kódját a YAPE-be és kész volt a támogatása. Érdekes amúgy, hogy a HT hangkeltési képességeit is csak mostanában kezdik felfedezni a korábbi HT-sok.

Ne feledkezzünk el a tedplay-ről sem, ennek mi a története?

Itt a szándék alapvetően az volt, hogy legyen a Plus/4 scene-nek is egy eszköze a TED zenék lejátszására, bár itt azért kell egy adag mazochizmus is a két csatorna négyszögjel miatt - éppen ezért tettem be választható hullámformákat is a standard TED négyszögjel mellé. A hardver korlátai miatt még ez sem volt annyira egyszerű, hiszen a SID féle fázisakkumulációt lehetetlen reprodukálni, anélkül pedig elég nehéz másfajta hullámformákat generálni.

Aztán menet közben kiderült, hogy még a container formátum sem tiszta; a sima PRG-ben nincsenek metainformációk, a SID-féle pSID elég kezdetleges gány és mellette persze SID specifikus, a TLC-vel együttműködésben megálmodott C8M formátummal pedig az “építsünk csillagrombolót nulláról” típushibába estünk. Hosszú pangás után végül siz volt az, aki megalkotta a tökéletes formátumot, a TMF-et, és az megint adott egy boost-ot a dolognak. Nemrégiben ki is adtam egy binárist belőle.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Nem feltétlenül a YAPE-ra gondolok.

Azért gondolom retro computing vonalon maradva…? Konkrét tervek nincsenek; így munka és család mellett ez egy hobbi, ahol gyakran pillanatnyi impulzusok alapján dőlnek el dolgok.

Leginkább a virtuális keyboard + joystick támogatás kellene a yapeSDL-be, hogy tableten és mobilon is lehessen vele csapatni, de egyáltalán nem értek a javascripthez sajnos így ez már régóta húzódik.

Jó lenne még pár más dolgot betenni az emulátorba, illetve megcsinálni a Galaxy Invasion-t.

Valamit üzensz az istenadta népnek?

Mindenki tolja a rilízeket! 😉

Köszönöm az interjút és további jó munkát!

Köszönet Unreal-nek a segítségért!

Magyar plusisok: ern0

„Meglepően jól visszaadja a Depeche Mode együttes New Life című számát.”

       -Megjegyzés ern0 New-life című programjához
        a Plus/4 World-ön.

Tudom, hogy a grafika poszt folytatását ígértem, viszont lehetőségem nyílt elkapni az egyik ős-Plusist egy interjúra. Eltoltam ezért a folytató posztot és helyette íme, egy sok témát érintő beszélgetés ern0-vel.

Ern0 ott volt a magyar Plus/4 élet születésénél, zeneszerzőként és programozóként is működött. Együtt dolgozott a kor nagy Plusis ikonjaival mielőtt tovább lépett más platformokra, de a részleteket inkább mesélje el ő.

Zalka Ernő, alias ern0

Bemutatkoznál röviden?

Szoftverfejlesztő vagyok, generalista, főleg natív Linux és embedded platformokon tolom, C/C++, nyelveken. Ha akadémiai kutató lennék, a szakterületem az EUP/EUD lenne, FNS-sel készítettünk dataflow rendszert és táblázatkezelőt is. Reaktivált scener vagyok, pár éve újra elkezdtem PC-DOS 256 byte-ozni, leginkáb Tomcat-nek csináltam zenéket, be is léptem az Abaddon-ba. Hobbyként zenéket csinálok félprofi szinten, mindenféle műfajban, nemrég például egy 1K intróba írt zenét dolgoztam ki, ebből lett egy synthwave dal. Régebben aktívabban blogoltam mobil felhasználói élmény témában (falhozvagom.blog.hu), de lassan termelek szöveget, a blogra nincs időm, twittelek, az gyors műfaj. Pár hónapja tanulom és használom a Rust-ot, ez teljesen felforgatta a programozásról alkotott tudásomat. Készül egy wild projectem, amit Rust-ban írok.

Egyike vagy a korai magyar Plusis scenereknek, mondhatjuk azt is, hogy az első generációnak. Miért épp a Plus/4? Ezt kaptad karácsonyra?

A szocializmus nem úgy működött, hogy azt vettél, amit éppen akartál, számítógépet éppen sehol nem lehetett kapni. Közrejátszott az is, hogy a fejlett technikai eszközök COCOM-listásak voltak, azaz a nyugati országok nem exportálhattak: Hegyeshalomtól Vlagyivosztokig nem volt legálisan megvásárolható személyi számítógép. Természetesen én is Commodore 64-re vágytam, de az túl drága volt, ráadásul a floppy meghajtó megduplázta az árat. Történt viszont, hogy a Novotrade behozott Commodore 16-okat az országba, le is csaptunk a lehetőségre. Ezt még egyszer megismételték, akkor Plus/4-eseket lehetett nagyjából egy hétig kapni. Magnóval, floppy drive-om sose volt.

A Plus/4 sajnos nem éppen a zenei képességeiről híres. Már itt a blogon is előkerült, hogy programozó indíttatású egyedekből volt inkább több. Hogy-hogy mégis zeneszerkesztéssel próbálkoztál ezen a platformon? Nem lett volna egyszerűbb C64-re átpártolni?

Egyrészt én is programozó vagyok, másrészt C16-on nem volt olyan akkoriban, hogy zenész, mivel nem volt zeneszerkesztő. Így hát írtam magamnak, kettő verziót is megélt, ezekkel csináltam zenéket. Amúgy megkedveltem a két szólamot (a C16 két négyszögjelet tud, egyik átváltható fejérzajjá, közös hangerő), nem trükköztem mindenféle arpeggio effekttel, hanem inkább arra koncentráltam, hogy zeneileg hozzam ki azt belőle, ami lehetséges.

A zenéim nagyjából fele originál, fele feldolgozás. Utóbbiak azért jók, mert a hallgató ismeri az eredetit, számára is érdekes megfigyelni, hogyan konvertáltam le két szólamra egy teljes hangszerelést. És persze megcsinálni is kihívás, hogy minél jobban megidézzem az eredetit. Később ez a tudás jól jött, gyártottam egyszólamú, majd később négyszólamú csengőhangokat.

Xmas
(forrás: Plus/4 World)

Emlékszem annak idején mikor Xmas című demótokat először láttam kikerestem a szótárból mit is jelent a Vanguard. Igazán kedves, hogy a Novotrade ilyen jó fiúként jelenik meg benne, de ki az a Bélike? 🙂

Ahogyan a Hungaroton volt az egyetlen lemezkiadó a szocializmusban, a Novotrade volt az egyetlen játékkiadó, természetesen nem rajongtunk az ilyen hatalmi pozícióban lévő cégekért. Bélike egy átlagosnál is idegesítőbb lamer volt, remélem, azóta már boldog scrum master.

A zenére koncentráló programjaidon kívül jó pár külföldi kiadású játék megtörését is kösznönhetjük neked. Ezekhez hogyan jutottál hozzá és mi motivált, hogy kalóz másolatot készíts belőlük?

Ebből nem volt olyan sok, nehezen lehetett originálhoz jutni, ha valaki Ausztriában vásárolt gépet, akkor mondjuk esetleg vett hozzá egy játékot. Baráti körben kerestük az ilyeneket, kölcsönkértük, megtörtük, és persze köszönetképpen elláttuk másolt játékokkal az original szolgáltatót. Olyan is volt, hogy boltból kértünk kölcsön játékot, ekkor időre kellett dolgozni.

Miközben anyagokat gyűjtöttem a bloghoz, találtam ezt a levelet a BIT-LET Számítástechnikai Magazinban:

ern0 levele a BIT-LET magazin
1987 áprilisi számban

Hogyan jött az ötlet, hogy írj az újságnak? Innen sikerült a Novotrade-el felvenni a kapcsolatot?

A BIT-LET melléklet [az Ötlet magazin melléklete volt - Rachy] egy szakmai fórum volt, boldog-boldogtalan írt nekik. Arra nem emlékszem, hogy a saját játékunkat (Nautilus) megmutattuk-e a Novotrade-nek, viszont Mad (Kosir Attila) több játékot is írt nekik, egy-kettőbe csináltam zenét.

Nautilus
(forrás: Plus/4 World)

A Nautilus kinek az ötletéből született?

Az Ákos (Nausch Ákos) projektje volt. Nem kevés melót tett abba, hogy egy A/4-es kockás füzetbe kijegyzetelte az Airwolf játék rutinjait, visszafejtette, hogyan tárolja a pályákat, az ellenségek mozgását, mindent, fejből tudta az egész kódot. Amikor már tökéletesen ismerte, készített saját grafikákat, pályákat, ellenségeket, de még a game kódba is rendesen belenyúltunk, bugokat is fixeltünk. Tettünk hozzá intrót, fő- és game over képernyőt, grafikával, zenével. Én nem szeretek mashupolni, de ez már alig nevezhető annak, mert a végén több lett a saját anyag benne, nehezen is lehet felismerni, miből indultunk ki.

Mesél az erdő
(forrás: Plus/4 World)

A Mesél az erdő nem egy klasszikus Novotrade-stílusú játék, sok szempontból előre mutató volt a maga korában. Hogyan kerültél a fejlesztésbe? 

Én csak a zenét adtam hozzá, a játékot Mad egyedül csinálta. Sokat jártam le Pestre, C16-os haverokhoz, mint KNM, a Csokiba is ellátogattam párszor, akkor kért tőlem Mad zenét. 

Ha már a találkozókat említetted: milyen volt akkoriban összefutni? Hogyan töltöttétek az időt együtt? 

Győrben sokat lógtunk együtt, ADT-ék a lakótelepen laktak, általában ott jöttünk össze, én a Belvárosban laktam így nálam inkább a hétvégi kocsmázás előtt gyűltek össze a népek. Érdekességképpen: egyszer hirtelen elhatároztuk, hogy menjünk moziba, random beültünk a tök ismeretlen Ford Fairlane kalandjai c. filmre, nagyon beütött, és azóta is imádjuk.

Amikor a Nautilust csináltuk, a hétvégéimet Ákosnál töltöttem, elég kis lakásuk volt, mindig mosott az anyukája, és minden tele volt kiteregetett ruhákkal. Viszont Ákosnak volt floppyja, nekem meg nem, és amúgy is, az ilyen apróságok, hogy csak az ágy szélén lehet ülni, nem akadályozták a munkát.

A pestiekkel bonyolultabb volt a kapcsolattartás. Először is, mivel Győrben laktam, el kellett jutnom Budapestre. Ennek egyetlen módját ismertem: autóstop. Mellékszál: akkoriban az M1 autópályának csak a fele volt megépítve, a Győr-Budapest 2+1 sáv, amilyen előzgetések mentek ott, csoda, hogy még élek.

Általában a Csoki volt a célpont. Történt egyszer, hogy csak egy napra akartam menni, de amikor hazaindultam volna, mindig valaki visszatartott, hogy aludjak náluk, így 4-5 napra bővült a látogatás. A C16-os időkben főleg KNM-hez meg Mad-hez jártam, de Ákossal meglátogattuk Hardworx-öt [alias TomHX - Rachy] is; az amigás korszakban Petroffhoz, Comigához jártam. Egyszer Petroff éjszakás volt a videotékában, ahol dolgozott, levitte az Amigáját, és együtt írtunk zenét. Kitaláltuk, az lesz a címe, ami a legkreténebb című videóé, így lett Rákember a Marsról.

Egyik haver egy Amigákkal teli számítógépes boltban volt éjjeliőr, zárás után kisebb sceneparty alakult ott ki, Gaborca, Shy és sokan mások részvételével. Nyitásig el kellett volna tűnnünk, hogy a tulaj ne legyen ideges, de párunknak ez nem sikerült, szerencsére hihetően eljátszottuk azt, hogy csak öt percre ugrottunk be, mert éppen arra jártunk reggel fél nyolckor.

BCS-vel, aki tatabányai, szintén vendégeskedtünk egymásnál, vele kódoltunk is együtt.

Aztán persze sokat jártunk scene partykra is, amikor már voltak.

TFMX Editor Amiga változat
(forrás: YouTube)

A Plus/4-et a kiadott programok alapján valamikor 1989-90 tájékán hagytad el, merre léptél tovább?

1989-ben, 18 évesen elkezdtem dolgozni, lett egy kis pénzem, volt autóm (Trabant), jártunk ki Bécsbe haverokkal, hoztunk 4-5 Amiga 500-ast, persze magamnak is. Azon csak keveset programoztam, főleg zenét készítettem, Mr.Chaos kapott Chris Hülsbecktől egy TFMX-et - senki másnak nem volt működő verziója, mert hardware kulcsos volt - azt nekem adta, így ProTracker modulokon kívül TFMX zenéket is csináltam.

A ‘486-os korszak körül váltottam PC-re, csináltam pár utility-t MS-DOS-ra, képernyővédő órát, floppy csere felismerőt, plusz egy 256-byte intrót, elkészítettem a Sledge Hammer diskmag PC-s változatát is, ez lett a diplomamunkám. Az amigásat ADT írta, az talán 2000 sor volt, az enyém 6000 soros lett, mert volt benne CGA emulátor, grayscale converter, külön CGA, EGA és VGA képmegjelenítő, valamint single-file filesystem.

Didgeridoo működés közben
(forrás: Wikipedia)

A Windows korszak beköszöntekor egyik öcsémmel vettünk közösen egy szintit, elkezdtünk MIDI-zni meg DAW-ozni, csináltunk is pár reklámzenét, meg persze mindenféle dalokat. Egyszer egy civil barátom, Balaskó Attila készített magának didgeridoot, nekem volt rendes énekmikrofonom, eljött hozzám felvételt készíteni. Mivel hangszigetelt szobám nem volt, becsuktam a ruhásszekrénybe, az nem visszhangzik. A mai napig előttem van a kép, ahogy a Balaskó didgeridoozik a szekrényemben. [Ezt a mondatot sokszor elolvastam már, de mindig felröhögtem. 😆 - Rachy]

2001 körül az IMES, egy baráti punk együttes demóját is producáltam. Dobolni elküldtem őket egy barátomhoz stúdióba, azt nem tudtam volna tisztességesen felvenni. Emlékszem, Celeron300A processzor volt a gépemben, és hogy az egyszobás lakásomban zajlott a felvétel, fogyott a sör, üvöltött az énekes, haladt a munka.

Intervallo Plus/4
(forrás: Plus/4 World)

Bár nekem úgy tűnt mindig ott lebegtél valahol a Plus/4 körül, végül hosszas hallgatás után 2022-ben adtál ki egy új játékot Plus/4-re. Mi vett rá, hogy újra foglalkozz a platformmal?

A Plus/4 FB-csoportban meghirdettek egy játékíró versenyt. Annyi energiám nem lett volna, hogy lekódoljak egy rendes játékot, hozzá grafikát, zenét csináljak, de a kiírásban volt BASIC kategória is. Kitaláltam, hogy zenei témájú lenne jó, olyat biztos senki nem fog csinálni.

Az utolsó BASIC játékom megírása óta 35 év telt el, azóta rengeteg minden változott a programozás világában. Arra voltam kíváncsi, milyen érzés a mai kényelmes nyelvek, library-k, eszközök után visszatekerni ennyi időt, és egy olyan fapados nyelven programozni, mint a BASIC. Itt persze csaltam egy kicsit, mert rendes szövegszerkesztőt használtam, nem on-board vagy emulátorban programoztam. Ezzel meggyűlt a bajom, a mai eszközök nem támogatják a renumber parancsot [BASIC program lista újraszámozás - Rachy], hát meg kellett írjam. Amúgy azt kell mondjam, a BASIC jól eltalált nyelv, használható eszközkészletet ad a programozó kezébe.

Arra is kíváncsi voltam, milyen különbség van egy 16 éves kezdő és egy 51 éves haladó programozó közt, mennyire más a termelt kód minősége, mennyivel tekintenek más szemszögből a programozásra. A tanulságokról amúgy elkezdtem egy hosszabb cikket írni, valamikor talán be is fejezem. A játék és forráskódja megtalálható itt: https://github.com/ern0/intervallo

Netán tervezel még több Plus/4-es programot készíteni? Vagy ez csak egyszeri alkalom volt?

Egy táblázatban tartom nyilván a projektötleteimet, főbb státusz szerint a következőképp alakulnak: 37 darab van összesen, 29 esélyes, hogy valamikor meg lesz csinálva, ebből 10 elő van készítve (pl. a hardware meg van vásárolva), 5 pedig aktív, szerencsére 2 nemsokára kész. Amióta vezetem ezt a táblázatot, azóta 46 projekt el is készült - ez az adat nagyon kell, hogy ne sírjam el magamat mindig a többi szám láttán. Természetesen szerepel Plus/4 projekt is a listán, azért mégiscsak ez a home platform számomra.

Valami utolsó üzenet még a felajzott tömegeknek?

Van egy vesszőparipám, megpróbálom felvázolni, mi bassza a csőrömet.

Azzal a problémával meg tudunk birkózni, hogy a programozók számának ötévenkénti megduplázódása miatt a fejlesztők nagy része junior: rengeteg motivációs, ismeretterjesztő és mélyebb szakmai írás, blog, workshop, videó stb. létezik (a te blogod is egyfajta motivációs műfaj), de ide sorolnám a spontán munkahelyi beszélgetéseket is, mert nem csak az autókat szoktuk cigiszünetben kitárgyalni, hanem sorra vesszük a legújabb processzorok technikai megoldásait, rantelünk a JavaScript framework-ök elszaporodása miatt, vagy térítést folytatunk, én pl. datafow és Rust témában.

A tünet az, hogy sok fejlesztő küzd kiégéssel, utálja a munkáját, egykor szerette, de már nem talál benne örömöt. Pedig a programozás azon kivételezett szakmák egyike, ahol nem csak kreatív, alkotómunkát végzünk, hanem tisztességesen meg is fizetik. Mégis meg tudom érteni azokat, akiknek elegük van belőle, mert legyenek akár helyi tulajdonú KKV-k, akár nagy multinacionális monstrumok, a cégek, ahol szoftvert fejlesztenek, egyszerűen elrontják a fílinget. És most nem az epikus balfaszkodásokra célzok, mert azok egyértelműek, hanem a csendes ostobaságokra. Többször kaptam magam azon a munkahelyemen, hogy végigfuttattam a szememet a kollégákon, mindegyik felett elidőztem egy másodpercet, felidézve, hogy mennyire jó szakemberek, milyen jól értenek egy-egy területhez, aztán sóhajtottam: ezekkel az srácokkal-csajokkal én űrrakétát tudnék építeni, most meg itt pöszmögünk heteket egy XML formátum módosítás felett, amiről kiderül, hogy nem is kell, de legalább naponta két meetinget tartunk róla. [Sajnos ezt az érzést én is ismerem. - Rachy]

Az alap problémához közelebb visz a recruiter cégek és a HR iparág minden elképzelést alulmúló alacsony színvonala. Eleinte csak erre fókuszáltam, mert innen jöttek a vicces-tanulságos sztorik, készülőben is van egy prezentációm „A 350 leggyakoribb hiba, amit IT recruiter cégek elkövetnek” címmel. De az igazi problémát abban látom, hogy az IT cégek vezetői, CEO-tól az operatív menedzserekig úgy állítanak össze, ajánlanak ki, vezényelnek le fejlesztési projekteket, hogy ők maguk nem értenek a szoftver fejlesztéshez, egyik ágához sem, kicsit sem. Volt kollégám nemrég számolt be róla, hogy új menedzsert kaptak, aki nem ismeri a repository fogalmát.

Senkiháziak kezében van a pop szakma.

Azt nem tudom, hogy a munkahelyekkel mit lehet tenni, remélem, az evolúció kíméletlenül elvégzi a dolgát, és jobb idők jönnek majd, de egyéni megoldásként mindenképpen azt javasolom, ne hagyjátok, hogy felemésszen titeket a dilettantizmus, nézzetek utána érdekes dolgoknak, csináljatok hobby projekteket, játékot, kütyüt, viccet, compilert, demót.

A home computer platformok, mint a Plus/4 megismerése, az arra történő fejlesztés különösen tanulságos és hasznos, mert ezek a gépek már izgalmas lehetőségekkel bírnak, de még elég egyszerűek ahhoz, hogy gyorsan meg lehessen tanulni és teljesen át lehessen látni őket. Ez a tudás segíteni fog abban, hogy a modern rendszereket is mélyebben megértsétek, így nagyobb tudású, szélesebb látókörű, jobb programozók legyetek.

Köszönöm az interjút!