„Rachy of MX ezentúl csak Rachy márkájú WC-papírral törli ki a seggét. (idézet Rachytól.)”
- Yellow Pages #1,
hírek rovat
Biztos vagyok benne, hogy tűkön ülve várjátok
a csapatokról szóló poszt folytatását. Viszont az előző
rész kapcsán kapcsolatba lépett velem valaki, aki nagyon színes foltja volt a
korabeli magyar scene-nek. Megkérdeztem, hogy hajlandó-e egy interjúra
és igent mondott. Íme, fogadjátok szeretettel az embert, aki sosem fért a
gatyájába, de azért nem haragszunk rá:
Bemutatkoznál röviden?
 |
Prokop Gábor,
alias Proky (esetleg Prokee) |
Prokop Gábor vagyok, a
scene Prokyként ismer (vagy
ismert), de előfordul, hogy Obscureként vagy Paulaként említenek a Sleepwalkers
és a Plussycats után - de erről majd később.
Időnként a Korak név is felmerül, de ez tényleg teljesen alaptalanul, erre is kitérek alább.
Illetve indián körökben úgy is emlegetnek,
hogy „Az Ember, Aki Kirobbantotta A C64-Plus/4 Háborút”, ami egyrészt nem
teljesen igaz, de van benne valami, másrészt meg nem annyira vagyok rá büszke.
[Engem speciel szórakoztatott a móka. 😆 - Rachy] Amúgy
tősgyökeres és örök csepeli vagyok, még akkor is, ha nem oda születtem és nem
is ott élek már több, mint 10 éve. Bár ez a „nem ott” nézőpont kérdése, sokfelé
megfordultam már a világban, mióta eljöttem, és még sosem láttam a Csepel vége
táblát.
Nagyjából a kilencvenes évek elején voltam
aktív, így számomra ez a viszonylag rövid, de intenzív időszak volt a Plus/4
aranykora. [Húha, azt merted leírni, hogy aranykor? Ebből baj lesz! 😬
- Rachy] Úgy ‘90-től ‘94-ig szinte mindenhol jelen voltam, a legtöbb aktív
arccal személyes kontaktom is volt, igyekeztem a sűrűjében lenni, aztán ‘94-’95
körül másfelé fordultam.
Mikor találkoztál először számítógéppel és
miért épp a Plus/4-gyel kezdtél el komolyabban foglalkozni?
Általános iskola 5-6. osztálya lehetett talán,
amikor örök Plus/4-es tettestársam, Cobra apjának Commodore
Plus/4-ére figyeltem fel. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok
találkozni… az egy elég különleges gép volt, a sötétszürke (majdnem fekete)
házas szériából, amit aztán vagy 10 évvel később hosszas győzködések után
sikerült is Idősebb Cobra Bácsival elcserélni a saját, klasszikus szürke
házamra.
Jött valami szünet, volt gép,
Hetedhét könyv,
gépidő, elkezdtünk közösen tanulgatni. Máig élénken emlékszem a kockás füzet
első sorára:
„PRINT: írd ki, nyomtasd ki!”, ami nyilván bennem is felkeltette a
gerjedelmet, és elkezdtem a szüleimet számítógépért nyúzni. Lett is, bár egy
kicsit a klasszikus
iPad-Eye pad vonalon mozogtunk: hozzánk került egy
ZX Spectrum. [🤪
- Rachy] Persze mindenképpen jobb volt,
mintha nem lett volna semmi, és valahogy sikerült játékokat is szerezni rá. Nem
sokra emlékszem,
Raid Over Moscow (itt
megjegyezném, hogy ez a nyolcvanas évek közepe, apám pedig a szigethalmi
légvédelmi rakétás alakulat parancsnoka volt, ami egy kicsit más megvilágításba
helyezi a program köré utólag szőtt legendában említett botrányokat és
tiltást),
Dizzyk,
Jet Set Willy - és ami a
gép vesztét okozta, a
Manic Miner. Apám ugyanis
úgy rákattant a
„manikminerezésre”, hogy én alig jutottam géphez mellette. Ezt
nem úgy kell elképzelni, hogy ő valamiféle MM-bajnok volt, az idő 99%-át az
vitte el, hogy próbált eljutni a harmadik pályára. Semmilyen más játék nem
érdekelte (pedig a Jet Set Willy majdnem ugyanaz, csak könnyebb), de erről nem
tudott lejönni.
Én itt egy ördögi tervet eszeltem ki, amiről
mai eszemmel el sem tudom hinni, hogy működhetett. Odaálltam a szüleim elé, és
azt mondtam: úgy érzem, hogy a számítógép a tanulás rovására megy, így
szeretném, ha eladnánk [Nóómális?! - Rachy]. Eltartott egy ideig, amíg
ezt megemésztették, és elhitték, hogy komolyan gondolom, de végül a Spectrumnak
mennie kellett - apám nagy szomorúságára persze.
A terv hátterében persze az volt, hogy kis
szünet és rengeteg ötös után majd újra elkezdek gépért nyünnyögni. De akkor már
nem fogadok el kompromisszumot, és csak Commodore Plus/4-gyel elégszem meg,
illetve mellékszálként soha nem árulom el apámnak, hogy azon is van Manic
Miner. Bevált, meglett a Plus/4 is, egy jóféle Datasette-tel. Eddigre eltelt
némi idő, de a lényeg, hogy célba értem.
Ekkor már felmértük (alapjaiban teljesen
rosszul!), hogy itt valamiféle scene létezik, nickekkel,
csapatokkal, így mi is alakítottunk egyet: talán itt írom le először a
Bytebusters nevet. Tagok pedig ugye ketten voltunk, Cobra és én, már Proky
néven - nem kell mondanom, miből ered. Mondjuk lehetett volna Gabisoft is.
Óriási BASIC-release-eink voltak, valami Magic Synth, szigorúan
BASIC-ben, és rögtön két verzióban, mert mindketten legyártottuk, egymástól
teljesen függetlenül.
Aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy
grafikában is villantsunk, akkor hosszú és keserves napok árán elkészítettünk
egy BASIC-programot, ami a Ghostbusters mintájára megrajzolja a megdöbbentően
fantáziadús Bytebusters logót - a szellem helyett egy C= jellel. Kiszínezve!!!
A PeCsában ezt óriási
várakozásokkal be is mutattuk, kicsit szégyenlősen, a Junosztyot
kifordítva a „Népek” felé - amire egyetlen reakció érkezett: Na baszki, én meg
majd BASIC-ben rajzolok, nem?
Máig nem tudom, ki volt (bár lehet, hogy
hangról ennyi évtized után is felismerném, annyira mélyre hatolt), de ezzel az
egy mondattal gyakorlatilag megszüntette a Bytebusters csapatot. [Ejnye,
ezek a suhancok, nem értékelik a művészetet! - Rachy]
 |
Commodore Világ #7 címlapja
forrás: PC Világ |
Itt említeném meg a közvélekedés szerint a Commodore
Világ #7-ben elindult C64-Plus/4 háborút, amit a CoV #7 levelezési rovatában
„Egy Plus/4-es kivont alabárddal” címmel megjelent olvasói levelemre szokás visszavezetni. Illetve
ehhez kötik a
„Fellegekben szárnyaló Flamingó” kifejezést, ami
gyakorlatilag megszülte a Plus/4 kabalaállatát. Jelentem, a flamingó
öt számmal korábbi, viszont a háborút bár nem én kezdtem, de minden bizonnyal jelentősen
hozzájárultam az eszkalációhoz. Mindenesetre a fent említett Bytebusterses
arcunk jól körvonalazódik a linkeken olvasható levélből. Plusz, ha esetleg
valakinek még nem esett le a névegyezés, akkor most szólok, én voltam.
Persze a Bytebusters összeomlásával azért nem
fordultunk egyből a buddhizmus felé egy csendes nepáli sziklakolostorban, de az
arcunkat (egy időre) helyre tette a jelenet. Viszont a pecsás arcok között
valaki megemlítette, hogy Rákosakármin azért ettől nagyobb élet is folyik, így
mély traumánk helyszínéről átszoktunk (illetve elsősorban én) a Csokonaira. Azt
azért érdemes tudni, hogy ez nagyjából másfél órás utazás volt (csepeli HÉV,
villamos, földalatti, busz), géppel, Junoszttyal, tehát egy teljes szombati
napot elvitt, de ott olyan arcokkal találkoztam, akik aztán a következő években
nagy szerepet játszottak abban, amerre az életem fordult. Sőt, talán nem túlzás
azt mondani, hogy máig is tartó hatásuk van.
Itt találkoztam egy Laci nevű sráccal (többre
sajnos nem emlékszem róla), aki adott nekem egy önállóan futtatható, raszterbarokon
futó scroll rutint, amit hetekig boncolgattam a híres Babán-Masa könyv
útmutatásával, kb. ezzel kezdődött a gépi kódú pályafutásom. Aztán persze itt
ismertem meg Garfieldet, SJP-t, Csoryt, meg még számtalan
más arcot, akikkel aztán közös projektekbe is belefogtunk, közös csapatokat is
alakítottunk a későbbiekben.
Van kedvenc Plus/4 játékod?
Kifejezetten az oldschool dolgokkal szerettem
és szeretek játszani, a két nagy kedvencem a
Cuthbert in Space és a
Zylon. Illetve
Cobrával nagy negatív kedvencünk volt a
Punchy, az már a neve
alapján is annyira dedós volt, elindítva meg annyjra röhelyesen bénácska, hogy
sok felhőtlen órát szerzett nekünk a vele való bénázás. 🙂
Melyik Plus/4-es munkádra vagy a
legbüszkébb?
Ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés.
Igazából én sosem tartottam magam jó codernek (még ha persze óriási
arccal mást is kommunikáltam kifelé 🙂), így olyan nagy durranásaim nem
voltak. Azt gondolom, én voltam a Plus/4 Schuster Lórántja, aki
minden P. Mobil
koncerten ott volt a színpadon, de soha senki nem tudta, mit csinál. Nem
zenélt, nem énekelt, de jelen volt. 🙂
Máig azt gondolom, nekem inkább ötleteim
voltak, amiknek a megvalósításához általában ismertem a megfelelő embereket,
akik aztán ezeket fel is használták. Illetve mivel viszonylag központi helyen
laktunk (Budapest, ugye), így sok akkori neves scenerrel tartottam a
kapcsolatot, illetve egyfajta találkozási pontot (és gyakran szállást)
biztosítottam nekik.
Ha mégis választanom kellene valamit, akkor a
korábbiak közül a Ponk volt nagy kedvencem.
Ez egy C64-es játék klónja, amivel az akkori barátnőm nagyon szeretett
játszani, de a lemez valahogy megdöglött. Amire én elővettem a Plus/4-et, és
két-három nap alatt a nulláról, emlékezetből újragyártottam az eredetit,
amolyan TCFS-módszerrel (értsd semmi nincs benne a C64-es verzióból). Ez egyben
hosszú időre az utolsó release-em is lett, az érdeklődésem másfelé
fordult.
A másik, amire - egészen más okokból - büszke
vagyok, az a
Bertalan Simulator. Ezzel
úgy 30 év szünet után neveztem a játékfejlesztői versenybe, a lányommal
közösen. A játék maga bénácska és nyomi, de a benne lévő munka és a lányommal
közösen ráfordított idő miatt közelebb áll a szívemhez, mint bármi, amit előtte
csináltam (a lányomon kívül persze 🙂).
Emlékszem rá, hogy több partin is
találkoztunk, eléggé központi figura voltál. Jó néhány csapatban is tag voltál.
Hogyan keveredtél a középpontba?
Ahogy fent említettem, ehhez jelentősen
hozzájárult az, hogy viszonylag központi helyen laktunk - persze ez csak
vidékről nézve volt így, Budapesten már egészen máshogy jellemeznék Csepelt.
Ahhoz mindenesetre eléggé pesti volt, hogy a legtöbb, akkor aktív helyszín
(PeCsa, BKV-székház az Örsön, Csokonai, Computer Karácsony különböző
reinkarnációi) könnyen elérhetőek voltak.
A másik tényező az volt, hogy bár egy nem túl
nagy panellakásban laktunk, két, többezer férőhelyes ággyá alakítható
ülőgarnitúránk volt, ahol a vadregényes Zalaegerszegről vagy Miskolcról
(esetleg Malente/Kreuzfeldből) érkező vándorok megaludhattak, és édesanyámnak
hála korlátlan húsleves-rántotthús-sültkrumpli fogyasztása is biztosított volt.
Ezen kívül sokszor egyszerűen szerencsém volt
a kontaktokkal.
TCFS-t például úgy
ismertem meg, hogy Cobrával az azóta láthatóan elfeledett
Kikstart Editort
kínoztuk, ahol Cobrának feltűnt az ismerős cím és név - így derült ki, hogy
Cobra nagyszülei TCFS szomszédjai, és több nyarat bandáztak át közösen. Így
kerültünk aztán személyes kapcsolatba is, amikor egyszer elvonatoztam Miskolcra
hozzá. Épp valami demót reszelt, amiben egy WOT (Warriors of Time) logo
forgott, és ha már ott jártam, bekerültem a scrolltextbe, aminél nagyobb
menőséget akkor elképzelni sem tudtam!!! Közben meg persze a rá jellemző
lelkesedéssel, őrületesen hadarva magyarázta el, épp mit, hogyan és miért
csinál, én meg szívtam fel az infókat ezerrel. [
Hát igen, ő már csak ilyen. 🙂
- Rachy]
Aztán ez olyan projektekbe torkollott elég
gyorsan, mint amikor hármasban jártuk Budapest minden szóba jöhető,
Commodore-ral legalább érintőleg foglalkozó helyét (boltok, szervizek, stb…),
ahol Cobra kézzel rajzolt (!!!) kazettaborítóival és kazetta-matricáival
próbáltuk meg TCFS játékait forgalmazásra eladni, rohadtul lelkesen, de persze
teljesen sikertelenül. Kár, hogy ezekből már valószínűleg nincs meg semmi,
érdekes kordokumentumok lennének.
Ahogy fent említettem, a Csokonaiból ismertem
SJP-t és Garfieldet, illetve valamivel később Csoryt is, akik szintén a scene
központjában forgolódó arcok voltak akkoriban, és hozzájuk csapódva egyszer
csak ott találtam magam a pezsgés közepében.
Egy időben Nukemannel is
közeli kapcsolatban álltál. Ott mi volt a háttértörténet?
Tökéletes végszó. Ha nem tévedek nagyot,
1991-ben volt az a Compy Xmas, amire Nukeman először eljött Magyarországra. Ha
jól rémlik, SJP-től hallottam, hogy jön két német scener (talán Ceekay lett volna a
másik?), menjünk eléjük a keletibe - és persze azonnal igent mondtam. A
keletiben leszállt két csóka, akikkel egyből megindult a nagy haverkodás, és
mivel kiderült, nincs még szállásuk, egyből az merült fel, hogy aludjanak
nálunk. Még a pályaudvarról hazatelefonáltam anyámnak és a nővéremnek, hogy két
vendégünk lesz, készüljenek valami kajával. A hír viszont villámgyorsan
terjedt, Csepelre már vagy nyolcan érkeztünk meg, és oda is jöttek még jópáran
késők. A legnagyobb pillanat, amikor Pigmy érkezett meg
valakivel, aki nagyon hasonlított a tévészerelőre, akit anyám várt, ezért őket
egyből a készülékhez terelte, amíg nem tisztáztuk, hogy ők is velünk vannak,
nem dolgozni jöttek. [Ha jól sejtem Pigmy bátyja volt a „tévészerelő”, legalább is vele találkoztam a party-n. - Rachy]
Egy érdekes momentum volt, amikor kiderült,
hogy a „két német scener” valójában egy. Ceekay (vagy akárki is lett volna a
másik) nem tudott jönni, a másik srác egyszerűen egy amerikai-koreai turista,
aki Nukemannal összehaverkodott a vonaton, és hozzánk csapódott. Persze ki nem
dobtuk, ha már Csepelig jött velünk, de azóta sem tudok róla többet. [Elképzelem
ahogy otthon az unokáinak meséli: egyszer jártam Magyarországon… azok őrültek! 😆
– Rachy]
A helyzet úgy alakult, hogy a fent említett,
szinte korlátlan befogadóképességű fekvőhelyeknek hála majd mindenki ott is
aludt azon a hétvégén, anyám és a nővérem pedig ipari mennyiségben ontották
kifelé a szűk lakótelepi konyha ajtaján a táplálékot. [
Biztos örültek, hogy
elláttad munkával az amúgy sivár hétvégéjüket! - Rachy]
A Compy Xmas után Nukeman még maradt
Magyarországon talán egy hetet, és eközben megjárta Szombathelyet (Doky)
és Miskolcot (TCFS), a főhadiszállása eközben maradt nálunk. Amikor
hazautazott, levelezésben maradtunk (talán akkor alkalmaztuk először a C64-es Facestől ellesett többször használatos
borítékokat lemezküldésre. Ennek az volt a trükkje, hogy két, 5,25”
lemezméretre hajtogatott borítékot felcímeztünk az ő és az én címemre,
felbélyegeztük megfelelő címletekkel, majd halálosan pontosan körbetekertük
átlátszó, vastag celluxszal. Ennek az volt a haszna, hogy a postabélyegzőt
érkezés után le lehetett törölni és így újra felhasználhatóvá vált, illetve az
esetleg felragasztott postai matricákat is le lehetett húzni a borítékról.
Minden küldemény tartalmazta a lemezeket és a letörölt válaszborítékot, így 1+1
garnitúra bélyeg megvásárlásával gyakorlatilag a végtelenségig lehetett
oda-vissza postázni.
Ebből a kapcsolatból nőtt ki a meghívás, hogy
nyáron látogassunk el Nukemanhez. Az első évben eredetileg négyen mentünk volna
(TCFS, Doky, SJP és én), de SJP valamiért itthon maradt - ha jól emlékszem, nem
készült el az útlevele időben. Életem első külföldre utazása volt, ráadásul „felnőtt”
nélkül, 16 évesen. Mindezt egy olyan történelmi környezetben, ahol Berlinen
átutazva még álltak a fal tornyai, és a belföldi vonatközlekedés még a két
Németországot idézte, a határon pedig kutyás határőrök ellenőrizték a fülkéket.
Azóta sokat jártam a bad schandaui állomáson, ahol most épp csak átgördül a
vonat. A mi utazásunk alatt viszont háborús filmeket idéző módon kutyás,
fegyveres határőrök álltak sorfalat a vágány két oldalán. Nagyon más volt, és
nagyon emlékezetes. 🙂
Majdnem percre pontosan 24 órát utaztunk
Hamburgig, onnan Nuke-ék lakóautóján mentünk Malentebe, és óriási partit
nyomtunk le, amit aztán a következő évben megismételtünk.
TCFS mesélt ezekről a partikról az egyik
IDDQD-ban, ahol
elhangzott a színes tévé vámmentesen hazacsempészésének története. Egy kicsit
megkophattak az emlékei, én hozzátenném a sztori kedvéért, hogy az emlegetett
tévét együtt csempésztük haza. A fülkében ugyanis mi ültünk hárman, és már
útközben jutott csak eszünkbe, hogy hajajj, ebből lesz még gond meg fizetni
való. De volt időnk Hamburgtól Bad Schandauig, így valamelyikünk pokrócával
letakartuk a tévé dobozát, és szakszerűen megterítettünk rajta. A határőrök
érkezésével már szigorúan az étkezésre koncentrálva vajaztuk a kenyeret,
szeleteltük a paradicsomot a leterített tévé doboz tetején. A határőrök nagyon
szigorúan átkutattak mindent, kinyittatták a táskákat, benéztek az ülés alá is
- egyedül azt nem jutott eszükbe megnézni, min is eszünk olyan jóízűen. Mivel
jött még határ bőven, mindent így is hagytunk, és bár a magyar határra már
aszott paradicsom-szeletekkel érkeztünk meg, de így is bevált a terv.
Vámmentesen érkezett meg a későbbi fejlesztéseit nagyban segítő színes kijelző
Budapestre. 🙂
Nem tartozik szorosan a Plus/4 témához, de egy
harmadik nyáron is jártunk Nukemannál az aktuális barátnőmmel, de ezután már
sajnos nem tartottuk a kapcsolatot, mert elfordultam a Plus/4-es hobbitól.
Ezek az utazások amúgy máig kellemes emlékek,
elsősorban a társaság miatt. Meglepő egybeesés, hogy épp Hamburgba készülünk
két hét múlva, és tervben van, hogy érintjük a legendás Malente/Kreuzfeldet is.
Érdekes adalék:
tudtátok, hogy hosszú évekig (talán 2007-2014 között) titokban Nukeman volt a
Német Labdarúgó Szövetség (DFB, Deutscher Fußball-Bund) kabalamadara, Pauli? [Nem is
sejtettem, de Nukemant ismerve ez cseppet se lep meg. 😆 - Rachy]
A programok szövegei alapján több scenerrel
és csapattal összerúgtad a port, de akit megkérdeztem úgy emlékszik rád, mint
rendes arc. Ez így hogyan lett?
Igazi konfliktusom egyetlen egyszer volt:
TCFS-sel. Pont TCFS-sel, érted, aki a világ, de legalábbis a scene egyik
legbarátságosabb, legnyitottabb, legsegítőkészebb fickója! 🙂 [Na jó,
elég lesz, mert még elpirul. - Rachy] De ez sem volt egy éles konfliktus,
egyszerűen az történt, hogy összekerült az unokatesómmal, és én ennek nem
örültem. 😆 Visszatekintve azért azt gondolom, ez sem benne, sem bennem
nem hagyott igazán nyomot - bár a Ponk elé írott szöveget ma már kicsit
szégyellem. 🙂 [Ne aggódj, az ilyen jellegű megbánás teljesen
általános a vén scenerek között. 😆 - Rachy]
 |
Tarzan a Run to the Underworld
című demóban
forrás: Plus/4 World |
Másokkal - minden üzengetés, fikázás, beszólás
ellenére - személyesen szerintem végig jóban voltam. Kivéve talán
Tarzant, vele azt hiszem
nem is találkoztam soha, pedig az AnTIT-os adok-kapok miatt várható volt, hogy
egyszer szembe jön. 🙂 [
Pff, kétlem, hogy Tarzan túlzottan a lelkére vette
volna. - Rachy] Számtalan személyes vagy levelezős kontaktom volt a
budapesti és vidéki srácokkal is, és igyekeztem eljutni minden komolyabb
partira, ami ebben az időben volt. Bízom benne, hogy aki nem csak a
flameből ismert, annak
nem volt gondja velem. 🙂
Ezek a beszólogatások szerintem egyszerűen
részei voltak az akkori scene-nek. Motivációként szolgáltak annál, aki
küldte, és annál is, aki kapta, hiszen reakcióként vagy vissza lehetett szólni.
Vagy ha tényleg volt kurázsid, akkor olyan kódot villantani legközelebb, amire
már nem lehet csak úgy odalámázni. Persze a dolog
természetéből fakad, hogy ezt volt, aki véresen komolyan vette, én mondjuk
egyáltalán nem. [Azt szokták mondani, hogy a negatív figyelem is figyelem. - Rachy]
Számomra ez az egész korszak a buliról, a
társaságról szólt, és arról, hogy jól szórakozzunk. A legjobb társam ebben
talán Doky volt, benne volt meg az a fajta punkság, ami bennem is. Beszóltunk,
megbotránkoztattunk ahol lehetett, aztán hátradőlve néztük a hatást. Csak a
magunk szórakoztatására, minden rosszindulat nélkül. Szerintem ez nagyrészt
akkor is leesett mindenkinél, akinél meg mégsem, hát mostanra biztosan.
Volt néhány titokzatos fake csapatod is,
mint a Plussycats és Sleepwalkers. Ezekről mesélnél?
A
Plussycats épp a fent
említett, Dokyval közös polgárpukkasztó hajlamunk eredménye. A második
Nukeman-partyn ültünk Nuke-ék üvegezett verandáján a rakás gép előtt, és
néztük, hogy
Ratt épp a legendás
fejetlen
Nibbly-t fejezi be
Omega szűnni nem akaró
oltogatása mellett. Gondoltuk, akkor mi megcsináljuk rendesen, de Ratt annyira
lelkes volt, mi meg már annyi mindenkit leoltottunk a party-n - meg előtte is
-, hogy nem akartunk szemtől szemben kiszúrni vele, mert amúgy jó srác, jóban is
voltunk. Na meg nagyobb poénnak is tűnt egy komplett sztorival etetni a népet,
mint szegény Rattot leoltani harmincegyedszer. Így, amikor a többiek elvonultak
aludni, mi visszaültünk a gépek elé, és néhány éjszaka alatt összeállt a
„fejes”
Nibbly. Közben addig
kombináltunk, míg előkerült a régi legenda a valószínűleg sosem létezett
Plus/4-es lánycsapatról - így választottuk a Plussycats nevet. A kezdőbetűinket
meghagytuk, így lett Dokyból Denise, belőlem Paula,
Omennek viszont nem
találtunk megfelelő Amiga-chipet, így ő a lehangolóan hétköznapi Orsy nevet
kapta.
A legendát feldobtuk, de nem játszottuk ki
igazán, soha nem készült több Plussycats-release, és végül nem is titkoltuk
sokáig a valóságot. [Az ég világon senki el nem hitte amúgy sem. 🤣
- Rachy]
A
Sleepwalkers egy másik
történet, ezt SJP, Garfield és én alkottuk. Az apropó az volt, hogy ekkor már
nagyban készültek a másolásvédett
release-ek a Nukeman-féle projekt
számára, ami a mi kis kalóz-lelkünket eléggé bántotta, még akkor is, ha ebből a
projektből amúgy mi is igyekeztünk hasznot húzni.
Mivel a két gyanútlan fő beszállítóval,
TCFS-sel és Csoryval nagyon jó személyes kapcsolatban voltam, tőlük megvolt
minden eszközöm a másolásvédett stuffok másolására, és így persze a
másolásvédelem kiiktatására is. Szegények sokáig nem is sejtették, hogy én
voltam a tégla, bocs, srácok! 😆 [Na szép! Mik ki nem derülnek 30 év
után. - Rachy]
Persze nem akartuk akkor ezt arccal vállalni,
ezért született meg a „hackercsapat”.
Egyesek szerint te voltál Korak. Tényleg te
voltál? 😆
Ez a két árnyékcsapat is hozzájárulhatott
ahhoz a legendához, hogy esetleg én lehetek a híres-hírhedt Korak. Mint
ahogyan az is, hogy a már emlegetett második Nukeman-partyn komolyabb
mennyiségű alkohol Dokyval történt elfogyasztása után bementem Nuke szüleinek
fürdőszobájába, és a faterja borotvahabjával felfújtam a tükörre, hogy Korak
was here, vagy Korak Rulez, már nem is tudom pontosan. Akkor és ott
ez egy elég frankó viccnek tűnt, utólag mondjuk elég gyíkság - és sajnos pont
utánam besétált valaki, aki egyből összerakta, hogy én voltam a szokatlan
graffiti elkövetője. Hallgattam is sokáig, de ahogy visszanézem a Plus4World
fórumát, még pár évvel ezelőtt is téma volt, hogy jó, megvan az IGAZI
Korak, de legalább egyszer tutira én is felvettem a figurát.
Itt tisztáznám, hogy nem én követtem el a
gyanús
Korak Times 5-öt, de erős
gyanúm van, hogy ki lehetett, és erre tippet is adtam. Ha érdekel, keresd fel a
fórumot! 🙂
1995 körül befejezted a Plusis
pályafutásod. Milyen irányba léptél tovább?
Elővettem a másik nagy szerelmemet, az
autózást, azon belül is a Trabantokat. Vagy harminc évig intenzíven Trabantoztam, építettem,
találkozókat szerveztem, építettem a közösséget, és kutattam a típus
történelmét. Aki figyelt, találkozhatott is velem a témában néha a különböző
tévécsatornákon, sőt, még a Fábry Show-t is
megjártam ezzel a hobbimmal. 🙂 Ehhez jött hozzá, hogy az NDK történelmét
is nagyon érdekesnek találom, ezt a témát is kutatom hobbi-szinten.
Részben ennek (és persze sok más tényezőnek,
talán még a Nukeman-féle utazásoknak is) köszönhető egyébként, hogy ma az
egykori NDK-ban élek. Alig egy órára a Trabant-múzeumtól, ahová máig szívesen
kísérem el a barátokat-ismerősöket, néha még idegeneket is, hogy a múzeum
kiállítási darabjait kontextusba helyezzem, és az ott nem látható-olvasható
részletekkel kiegészítsem a képet.
Részben ennek a hobbinak köszönhetően külsős
újságíróként is dolgoztam, főleg műszaki és szociautó-témában, elsősorban a Totalcar.hu-nak, de még a Telexen is jelent
meg írásom ezzel kapcsolatban.
A hétköznapi életben a két nagy
szerelem-hobbit egyesítem, az informatikát és az autókat - a mai napig, lassan
20 éve egy magyar autóalkatrész-cégnek dolgozom távolról.
A Magyar Plus/4 Facebook csoport játékfejlesztő
versenyére is beneveztél nemrég. Hogyan
jött az ötlet így, 30 év után?
Egyrészt az történt, hogy a fenti hobbikat
egyszerűen kijátszottam. Nem merném állítani, hogy Trabant-témában nem tudnak
már nekem újat mutatni, de miután jó harminc év alatt szinte minden
Trabant-verzióm volt már (gyári és nem gyári is). Ültem számtalan olyan
prototípusban, amit a legtöbb trabantosnak látnia is csak képen sikerült, ez
már nem köti le az energiáimat olyan mértékben, ami kielégítene, támadt némi
üresség bennem.
Másrészt pedig a lányom, aki 11 múlt,
elkezdett érdeklődni a programozás iránt. A verseny előtt nagyjából egy évvel
tanácsot kértem a Plus/4 FB-csoportban, hogy hol kezdjük az ismerkedést, és
meglepő módon mindenki eltanácsolt attól, hogy egy 8bites géppel
szerencsétlenkedjünk 2023-ban. [Ezt nehezen tudom elképzelni arról a
csoportról. - Rachy] Ezért aztán elkezdtük nagyon elméleti oldalról
megközelíteni, a legjobb példa erre az volt, hogy az esti sonkás szendvics
elkészítéséről készítettünk (fejben) folyamatábrákat, változókkal, feltételes
elágazásokkal, ciklusokkal, majd szép lassan elkezdtük ezt kiterjeszteni
mindenféle más hétköznapi cselekvésekre is.
Kiderült, hogy óriási érzéke van a
leánygyermeknek az ilyen elvont gondolkodáshoz, így elkezdtük átültetni a
gyakorlatba a tanultakat. Az ő ötlete volt, hogy kezdjünk el felépíteni egy
Bertalan-szimulátort, aminek a főszereplője Berci, az egyik macskánk. Ő rakta
össze (minimális segítséggel) a logikát, ami ehhez a fajta kvázi-tamagocsihoz
szükséges, illetve ő paraméterezte fel, még mindig fejben, hogy milyen
tulajdonságai milyen eseményekre hogyan változzanak.
 |
Tóth Viktor:
A Commodore 16-os
belső felépítése
forrás: Plus/4 World |
Ebbe a „fejlesztésbe” érkezett meg a felhívás
a fejlesztői versenyről, amire az első reakcióm azonnal az volt, hogy akkor ezt
most nekünk meg kell csinálni. Nem volt könnyű az újrakezdés, a
Vadnai,
Babán-Masa,
Tóth Viktor-triumvirátust
napokig olvasgattam, mire visszajöttek a dolgok. Akkora azonban annyira
elkapott a kor hangulata és a nosztalgia, hogy úgy döntöttem, minden, a kora
kilencvenes évekre jellemző részletet be kell építenem. Így lett
intro
és így lett
note is a program mellé. Szintén fontosnak tartottam a
kihívás miatt, hogy kell legyen egy C16 verzió, illetve, hogy mindent a kornak
megfelelő eszközökkel készítsek el - eltekintve az emulátortól, mert hát
fizikai gép sajnos már rég nincs otthon.
A gépszíj persze elkapott azonnal, további
terveim is vannak, közöttük olyan ötletek is, aminek külön ízt ad majd, hogy
épp én készítem el. Hogy időm mire lesz, az még kérdéses, de a következő
versenyen mindenképp újra indulni fogok, remélem, a Bertalannál valamivel
komolyabb release-zel. 🙂 [Várjuk szeretettel! 👍-
Rachy]
Valamit üzensz az istenadta népnek?
Én nem, de édesanyám így a nyolcvanadik után
is emlegeti a Compy Xmasos partikat, puszil mindenkit, aki járt nálunk, a
tévészerelőt kétszer! [👏 - Rachy]
Köszönöm az interjút!
Enyém volt a megtiszteltetés.
