Magyar plusisok: Proky

„Rachy of MX ezentúl csak Rachy márkájú WC-papírral törli ki a seggét. (idézet Rachytól.)”

       - Yellow Pages #1, hírek rovat

Biztos vagyok benne, hogy tűkön ülve várjátok a csapatokról szóló poszt folytatását. Viszont az előző rész kapcsán kapcsolatba lépett velem valaki, aki nagyon színes foltja volt a korabeli magyar scene-nek. Megkérdeztem, hogy hajlandó-e egy interjúra és igent mondott. Íme, fogadjátok szeretettel az embert, aki sosem fért a gatyájába, de azért nem haragszunk rá:

Bemutatkoznál röviden?

Prokop Gábor,
alias Proky (esetleg Prokee)

Prokop Gábor vagyok, a scene Prokyként ismer (vagy ismert), de előfordul, hogy Obscureként vagy Paulaként említenek a Sleepwalkers és a Plussycats után - de erről majd később.

Időnként a Korak név is felmerül, de ez tényleg teljesen alaptalanul, erre is kitérek alább.

Illetve indián körökben úgy is emlegetnek, hogy „Az Ember, Aki Kirobbantotta A C64-Plus/4 Háborút”, ami egyrészt nem teljesen igaz, de van benne valami, másrészt meg nem annyira vagyok rá büszke. [Engem speciel szórakoztatott a móka. 😆 - Rachy] Amúgy tősgyökeres és örök csepeli vagyok, még akkor is, ha nem oda születtem és nem is ott élek már több, mint 10 éve. Bár ez a „nem ott” nézőpont kérdése, sokfelé megfordultam már a világban, mióta eljöttem, és még sosem láttam a Csepel vége táblát.

Nagyjából a kilencvenes évek elején voltam aktív, így számomra ez a viszonylag rövid, de intenzív időszak volt a Plus/4 aranykora. [Húha, azt merted leírni, hogy aranykor? Ebből baj lesz! 😬 - Rachy] Úgy ‘90-től ‘94-ig szinte mindenhol jelen voltam, a legtöbb aktív arccal személyes kontaktom is volt, igyekeztem a sűrűjében lenni, aztán ‘94-’95 körül másfelé fordultam.

Mikor találkoztál először számítógéppel és miért épp a Plus/4-gyel kezdtél el komolyabban foglalkozni?

Általános iskola 5-6. osztálya lehetett talán, amikor örök Plus/4-es tettestársam, Cobra apjának Commodore Plus/4-ére figyeltem fel. Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni… az egy elég különleges gép volt, a sötétszürke (majdnem fekete) házas szériából, amit aztán vagy 10 évvel később hosszas győzködések után sikerült is Idősebb Cobra Bácsival elcserélni a saját, klasszikus szürke házamra.

Manic Miner Spectrumon
forrás: World of Spectrum

Jött valami szünet, volt gép, Hetedhét könyv, gépidő, elkezdtünk közösen tanulgatni. Máig élénken emlékszem a kockás füzet első sorára: „PRINT: írd ki, nyomtasd ki!”, ami nyilván bennem is felkeltette a gerjedelmet, és elkezdtem a szüleimet számítógépért nyúzni. Lett is, bár egy kicsit a klasszikus iPad-Eye pad vonalon mozogtunk: hozzánk került egy ZX Spectrum. [🤪 - Rachy] Persze mindenképpen jobb volt, mintha nem lett volna semmi, és valahogy sikerült játékokat is szerezni rá. Nem sokra emlékszem, Raid Over Moscow (itt megjegyezném, hogy ez a nyolcvanas évek közepe, apám pedig a szigethalmi légvédelmi rakétás alakulat parancsnoka volt, ami egy kicsit más megvilágításba helyezi a program köré utólag szőtt legendában említett botrányokat és tiltást), Dizzyk, Jet Set Willy - és ami a gép vesztét okozta, a Manic Miner. Apám ugyanis úgy rákattant a „manikminerezésre”, hogy én alig jutottam géphez mellette. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ő valamiféle MM-bajnok volt, az idő 99%-át az vitte el, hogy próbált eljutni a harmadik pályára. Semmilyen más játék nem érdekelte (pedig a Jet Set Willy majdnem ugyanaz, csak könnyebb), de erről nem tudott lejönni.

Én itt egy ördögi tervet eszeltem ki, amiről mai eszemmel el sem tudom hinni, hogy működhetett. Odaálltam a szüleim elé, és azt mondtam: úgy érzem, hogy a számítógép a tanulás rovására megy, így szeretném, ha eladnánk [Nóómális?! - Rachy]. Eltartott egy ideig, amíg ezt megemésztették, és elhitték, hogy komolyan gondolom, de végül a Spectrumnak mennie kellett - apám nagy szomorúságára persze.

A terv hátterében persze az volt, hogy kis szünet és rengeteg ötös után majd újra elkezdek gépért nyünnyögni. De akkor már nem fogadok el kompromisszumot, és csak Commodore Plus/4-gyel elégszem meg, illetve mellékszálként soha nem árulom el apámnak, hogy azon is van Manic Miner. Bevált, meglett a Plus/4 is, egy jóféle Datasette-tel. Eddigre eltelt némi idő, de a lényeg, hogy célba értem.

Ekkor már felmértük (alapjaiban teljesen rosszul!), hogy itt valamiféle scene létezik, nickekkel, csapatokkal, így mi is alakítottunk egyet: talán itt írom le először a Bytebusters nevet. Tagok pedig ugye ketten voltunk, Cobra és én, már Proky néven - nem kell mondanom, miből ered. Mondjuk lehetett volna Gabisoft is. Óriási BASIC-release-eink voltak, valami Magic Synth, szigorúan BASIC-ben, és rögtön két verzióban, mert mindketten legyártottuk, egymástól teljesen függetlenül.

Aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy grafikában is villantsunk, akkor hosszú és keserves napok árán elkészítettünk egy BASIC-programot, ami a Ghostbusters mintájára megrajzolja a megdöbbentően fantáziadús Bytebusters logót - a szellem helyett egy C= jellel. Kiszínezve!!! A PeCsában ezt óriási várakozásokkal be is mutattuk, kicsit szégyenlősen, a Junosztyot kifordítva a „Népek” felé - amire egyetlen reakció érkezett: Na baszki, én meg majd BASIC-ben rajzolok, nem?

Máig nem tudom, ki volt (bár lehet, hogy hangról ennyi évtized után is felismerném, annyira mélyre hatolt), de ezzel az egy mondattal gyakorlatilag megszüntette a Bytebusters csapatot. [Ejnye, ezek a suhancok, nem értékelik a művészetet! - Rachy]

Commodore Világ #7 címlapja
forrás: PC Világ

Itt említeném meg a közvélekedés szerint a Commodore Világ #7-ben elindult C64-Plus/4 háborút, amit a CoV #7 levelezési rovatában „Egy Plus/4-es kivont alabárddal” címmel megjelent olvasói levelemre szokás visszavezetni. Illetve ehhez kötik a „Fellegekben szárnyaló Flamingó” kifejezést, ami gyakorlatilag megszülte a Plus/4 kabalaállatát. Jelentem, a flamingó öt számmal korábbi, viszont a háborút bár nem én kezdtem, de minden bizonnyal jelentősen hozzájárultam az eszkalációhoz. Mindenesetre a fent említett Bytebusterses arcunk jól körvonalazódik a linkeken olvasható levélből. Plusz, ha esetleg valakinek még nem esett le a névegyezés, akkor most szólok, én voltam.

Persze a Bytebusters összeomlásával azért nem fordultunk egyből a buddhizmus felé egy csendes nepáli sziklakolostorban, de az arcunkat (egy időre) helyre tette a jelenet. Viszont a pecsás arcok között valaki megemlítette, hogy Rákosakármin azért ettől nagyobb élet is folyik, így mély traumánk helyszínéről átszoktunk (illetve elsősorban én) a Csokonaira. Azt azért érdemes tudni, hogy ez nagyjából másfél órás utazás volt (csepeli HÉV, villamos, földalatti, busz), géppel, Junoszttyal, tehát egy teljes szombati napot elvitt, de ott olyan arcokkal találkoztam, akik aztán a következő években nagy szerepet játszottak abban, amerre az életem fordult. Sőt, talán nem túlzás azt mondani, hogy máig is tartó hatásuk van.

Itt találkoztam egy Laci nevű sráccal (többre sajnos nem emlékszem róla), aki adott nekem egy önállóan futtatható, raszterbarokon futó scroll rutint, amit hetekig boncolgattam a híres Babán-Masa könyv útmutatásával, kb. ezzel kezdődött a gépi kódú pályafutásom. Aztán persze itt ismertem meg Garfieldet, SJP-t, Csoryt, meg még számtalan más arcot, akikkel aztán közös projektekbe is belefogtunk, közös csapatokat is alakítottunk a későbbiekben.

Van kedvenc Plus/4 játékod?

Punchy
forrás: Plus/4 World

Kifejezetten az oldschool dolgokkal szerettem és szeretek játszani, a két nagy kedvencem a Cuthbert in Space és a Zylon. Illetve Cobrával nagy negatív kedvencünk volt a Punchy, az már a neve alapján is annyira dedós volt, elindítva meg annyjra röhelyesen bénácska, hogy sok felhőtlen órát szerzett nekünk a vele való bénázás. 🙂

Melyik Plus/4-es munkádra vagy a legbüszkébb?

Ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés. Igazából én sosem tartottam magam jó codernek (még ha persze óriási arccal mást is kommunikáltam kifelé 🙂), így olyan nagy durranásaim nem voltak. Azt gondolom, én voltam a Plus/4 Schuster Lórántja, aki minden P. Mobil koncerten ott volt a színpadon, de soha senki nem tudta, mit csinál. Nem zenélt, nem énekelt, de jelen volt. 🙂

Máig azt gondolom, nekem inkább ötleteim voltak, amiknek a megvalósításához általában ismertem a megfelelő embereket, akik aztán ezeket fel is használták. Illetve mivel viszonylag központi helyen laktunk (Budapest, ugye), így sok akkori neves scenerrel tartottam a kapcsolatot, illetve egyfajta találkozási pontot (és gyakran szállást) biztosítottam nekik.

Ha mégis választanom kellene valamit, akkor a korábbiak közül a Ponk volt nagy kedvencem. Ez egy C64-es játék klónja, amivel az akkori barátnőm nagyon szeretett játszani, de a lemez valahogy megdöglött. Amire én elővettem a Plus/4-et, és két-három nap alatt a nulláról, emlékezetből újragyártottam az eredetit, amolyan TCFS-módszerrel (értsd semmi nincs benne a C64-es verzióból). Ez egyben hosszú időre az utolsó release-em is lett, az érdeklődésem másfelé fordult.

Bertalan Simulator
forrás: Plus/4 World

A másik, amire - egészen más okokból - büszke vagyok, az a Bertalan Simulator. Ezzel úgy 30 év szünet után neveztem a játékfejlesztői versenybe, a lányommal közösen. A játék maga bénácska és nyomi, de a benne lévő munka és a lányommal közösen ráfordított idő miatt közelebb áll a szívemhez, mint bármi, amit előtte csináltam (a lányomon kívül persze 🙂).

Emlékszem rá, hogy több partin is találkoztunk, eléggé központi figura voltál. Jó néhány csapatban is tag voltál. Hogyan keveredtél a középpontba?

Ahogy fent említettem, ehhez jelentősen hozzájárult az, hogy viszonylag központi helyen laktunk - persze ez csak vidékről nézve volt így, Budapesten már egészen máshogy jellemeznék Csepelt. Ahhoz mindenesetre eléggé pesti volt, hogy a legtöbb, akkor aktív helyszín (PeCsa, BKV-székház az Örsön, Csokonai, Computer Karácsony különböző reinkarnációi) könnyen elérhetőek voltak.

A másik tényező az volt, hogy bár egy nem túl nagy panellakásban laktunk, két, többezer férőhelyes ággyá alakítható ülőgarnitúránk volt, ahol a vadregényes Zalaegerszegről vagy Miskolcról (esetleg Malente/Kreuzfeldből) érkező vándorok megaludhattak, és édesanyámnak hála korlátlan húsleves-rántotthús-sültkrumpli fogyasztása is biztosított volt.

Kikstart Editor
forrás: Plus/4 World

Ezen kívül sokszor egyszerűen szerencsém volt a kontaktokkal. TCFS-t például úgy ismertem meg, hogy Cobrával az azóta láthatóan elfeledett Kikstart Editort kínoztuk, ahol Cobrának feltűnt az ismerős cím és név - így derült ki, hogy Cobra nagyszülei TCFS szomszédjai, és több nyarat bandáztak át közösen. Így kerültünk aztán személyes kapcsolatba is, amikor egyszer elvonatoztam Miskolcra hozzá. Épp valami demót reszelt, amiben egy WOT (Warriors of Time) logo forgott, és ha már ott jártam, bekerültem a scrolltextbe, aminél nagyobb menőséget akkor elképzelni sem tudtam!!! Közben meg persze a rá jellemző lelkesedéssel, őrületesen hadarva magyarázta el, épp mit, hogyan és miért csinál, én meg szívtam fel az infókat ezerrel. [Hát igen, ő már csak ilyen. 🙂 - Rachy]

Aztán ez olyan projektekbe torkollott elég gyorsan, mint amikor hármasban jártuk Budapest minden szóba jöhető, Commodore-ral legalább érintőleg foglalkozó helyét (boltok, szervizek, stb…), ahol Cobra kézzel rajzolt (!!!) kazettaborítóival és kazetta-matricáival próbáltuk meg TCFS játékait forgalmazásra eladni, rohadtul lelkesen, de persze teljesen sikertelenül. Kár, hogy ezekből már valószínűleg nincs meg semmi, érdekes kordokumentumok lennének.

Ahogy fent említettem, a Csokonaiból ismertem SJP-t és Garfieldet, illetve valamivel később Csoryt is, akik szintén a scene központjában forgolódó arcok voltak akkoriban, és hozzájuk csapódva egyszer csak ott találtam magam a pezsgés közepében.

Egy időben Nukemannel is közeli kapcsolatban álltál. Ott mi volt a háttértörténet?

Tökéletes végszó. Ha nem tévedek nagyot, 1991-ben volt az a Compy Xmas, amire Nukeman először eljött Magyarországra. Ha jól rémlik, SJP-től hallottam, hogy jön két német scener (talán Ceekay lett volna a másik?), menjünk eléjük a keletibe - és persze azonnal igent mondtam. A keletiben leszállt két csóka, akikkel egyből megindult a nagy haverkodás, és mivel kiderült, nincs még szállásuk, egyből az merült fel, hogy aludjanak nálunk. Még a pályaudvarról hazatelefonáltam anyámnak és a nővéremnek, hogy két vendégünk lesz, készüljenek valami kajával. A hír viszont villámgyorsan terjedt, Csepelre már vagy nyolcan érkeztünk meg, és oda is jöttek még jópáran késők. A legnagyobb pillanat, amikor Pigmy érkezett meg valakivel, aki nagyon hasonlított a tévészerelőre, akit anyám várt, ezért őket egyből a készülékhez terelte, amíg nem tisztáztuk, hogy ők is velünk vannak, nem dolgozni jöttek. [Ha jól sejtem Pigmy bátyja volt a „tévészerelő”, legalább is vele találkoztam a party-n. - Rachy]

Egy érdekes momentum volt, amikor kiderült, hogy a „két német scener” valójában egy. Ceekay (vagy akárki is lett volna a másik) nem tudott jönni, a másik srác egyszerűen egy amerikai-koreai turista, aki Nukemannal összehaverkodott a vonaton, és hozzánk csapódott. Persze ki nem dobtuk, ha már Csepelig jött velünk, de azóta sem tudok róla többet. [Elképzelem ahogy otthon az unokáinak meséli: egyszer jártam Magyarországon… azok őrültek! 😆 – Rachy]

Fejtömés Compy Xmas '91
idején Prokyék lakásán
forrás: korabeli videó

A helyzet úgy alakult, hogy a fent említett, szinte korlátlan befogadóképességű fekvőhelyeknek hála majd mindenki ott is aludt azon a hétvégén, anyám és a nővérem pedig ipari mennyiségben ontották kifelé a szűk lakótelepi konyha ajtaján a táplálékot. [Biztos örültek, hogy elláttad munkával az amúgy sivár hétvégéjüket! - Rachy]

A Compy Xmas után Nukeman még maradt Magyarországon talán egy hetet, és eközben megjárta Szombathelyet (Doky) és Miskolcot (TCFS), a főhadiszállása eközben maradt nálunk. Amikor hazautazott, levelezésben maradtunk (talán akkor alkalmaztuk először a C64-es Facestől ellesett többször használatos borítékokat lemezküldésre. Ennek az volt a trükkje, hogy két, 5,25” lemezméretre hajtogatott borítékot felcímeztünk az ő és az én címemre, felbélyegeztük megfelelő címletekkel, majd halálosan pontosan körbetekertük átlátszó, vastag celluxszal. Ennek az volt a haszna, hogy a postabélyegzőt érkezés után le lehetett törölni és így újra felhasználhatóvá vált, illetve az esetleg felragasztott postai matricákat is le lehetett húzni a borítékról. Minden küldemény tartalmazta a lemezeket és a letörölt válaszborítékot, így 1+1 garnitúra bélyeg megvásárlásával gyakorlatilag a végtelenségig lehetett oda-vissza postázni.

Ebből a kapcsolatból nőtt ki a meghívás, hogy nyáron látogassunk el Nukemanhez. Az első évben eredetileg négyen mentünk volna (TCFS, Doky, SJP és én), de SJP valamiért itthon maradt - ha jól emlékszem, nem készült el az útlevele időben. Életem első külföldre utazása volt, ráadásul „felnőtt” nélkül, 16 évesen. Mindezt egy olyan történelmi környezetben, ahol Berlinen átutazva még álltak a fal tornyai, és a belföldi vonatközlekedés még a két Németországot idézte, a határon pedig kutyás határőrök ellenőrizték a fülkéket. Azóta sokat jártam a bad schandaui állomáson, ahol most épp csak átgördül a vonat. A mi utazásunk alatt viszont háborús filmeket idéző módon kutyás, fegyveres határőrök álltak sorfalat a vágány két oldalán. Nagyon más volt, és nagyon emlékezetes. 🙂

Majdnem percre pontosan 24 órát utaztunk Hamburgig, onnan Nuke-ék lakóautóján mentünk Malentebe, és óriási partit nyomtunk le, amit aztán a következő évben megismételtünk.

Bad Schandau vasútállomás
forrás: A.Savin, Wikipedia

TCFS mesélt ezekről a partikról az egyik IDDQD-ban, ahol elhangzott a színes tévé vámmentesen hazacsempészésének története. Egy kicsit megkophattak az emlékei, én hozzátenném a sztori kedvéért, hogy az emlegetett tévét együtt csempésztük haza. A fülkében ugyanis mi ültünk hárman, és már útközben jutott csak eszünkbe, hogy hajajj, ebből lesz még gond meg fizetni való. De volt időnk Hamburgtól Bad Schandauig, így valamelyikünk pokrócával letakartuk a tévé dobozát, és szakszerűen megterítettünk rajta. A határőrök érkezésével már szigorúan az étkezésre koncentrálva vajaztuk a kenyeret, szeleteltük a paradicsomot a leterített tévé doboz tetején. A határőrök nagyon szigorúan átkutattak mindent, kinyittatták a táskákat, benéztek az ülés alá is - egyedül azt nem jutott eszükbe megnézni, min is eszünk olyan jóízűen. Mivel jött még határ bőven, mindent így is hagytunk, és bár a magyar határra már aszott paradicsom-szeletekkel érkeztünk meg, de így is bevált a terv. Vámmentesen érkezett meg a későbbi fejlesztéseit nagyban segítő színes kijelző Budapestre. 🙂

Nem tartozik szorosan a Plus/4 témához, de egy harmadik nyáron is jártunk Nukemannál az aktuális barátnőmmel, de ezután már sajnos nem tartottuk a kapcsolatot, mert elfordultam a Plus/4-es hobbitól.

Ezek az utazások amúgy máig kellemes emlékek, elsősorban a társaság miatt. Meglepő egybeesés, hogy épp Hamburgba készülünk két hét múlva, és tervben van, hogy érintjük a legendás Malente/Kreuzfeldet is.

Érdekes adalék: tudtátok, hogy hosszú évekig (talán 2007-2014 között) titokban Nukeman volt a Német Labdarúgó Szövetség (DFB, Deutscher Fußball-Bund) kabalamadara, Pauli? [Nem is sejtettem, de Nukemant ismerve ez cseppet se lep meg. 😆 - Rachy]

A programok szövegei alapján több scenerrel és csapattal összerúgtad a port, de akit megkérdeztem úgy emlékszik rád, mint rendes arc. Ez így hogyan lett?

Igazi konfliktusom egyetlen egyszer volt: TCFS-sel. Pont TCFS-sel, érted, aki a világ, de legalábbis a scene egyik legbarátságosabb, legnyitottabb, legsegítőkészebb fickója! 🙂 [Na jó, elég lesz, mert még elpirul. - Rachy] De ez sem volt egy éles konfliktus, egyszerűen az történt, hogy összekerült az unokatesómmal, és én ennek nem örültem. 😆 Visszatekintve azért azt gondolom, ez sem benne, sem bennem nem hagyott igazán nyomot - bár a Ponk elé írott szöveget ma már kicsit szégyellem. 🙂 [Ne aggódj, az ilyen jellegű megbánás teljesen általános a vén scenerek között. 😆 - Rachy]

Tarzan a Run to the Underworld
című demóban
forrás: Plus/4 World

Másokkal - minden üzengetés, fikázás, beszólás ellenére - személyesen szerintem végig jóban voltam. Kivéve talán Tarzant, vele azt hiszem nem is találkoztam soha, pedig az AnTIT-os adok-kapok miatt várható volt, hogy egyszer szembe jön. 🙂 [Pff, kétlem, hogy Tarzan túlzottan a lelkére vette volna. - Rachy] Számtalan személyes vagy levelezős kontaktom volt a budapesti és vidéki srácokkal is, és igyekeztem eljutni minden komolyabb partira, ami ebben az időben volt. Bízom benne, hogy aki nem csak a flameből ismert, annak nem volt gondja velem. 🙂

Ezek a beszólogatások szerintem egyszerűen részei voltak az akkori scene-nek. Motivációként szolgáltak annál, aki küldte, és annál is, aki kapta, hiszen reakcióként vagy vissza lehetett szólni. Vagy ha tényleg volt kurázsid, akkor olyan kódot villantani legközelebb, amire már nem lehet csak úgy odalámázni. Persze a dolog természetéből fakad, hogy ezt volt, aki véresen komolyan vette, én mondjuk egyáltalán nem. [Azt szokták mondani, hogy a negatív figyelem is figyelem. - Rachy]

Számomra ez az egész korszak a buliról, a társaságról szólt, és arról, hogy jól szórakozzunk. A legjobb társam ebben talán Doky volt, benne volt meg az a fajta punkság, ami bennem is. Beszóltunk, megbotránkoztattunk ahol lehetett, aztán hátradőlve néztük a hatást. Csak a magunk szórakoztatására, minden rosszindulat nélkül. Szerintem ez nagyrészt akkor is leesett mindenkinél, akinél meg mégsem, hát mostanra biztosan.

Volt néhány titokzatos fake csapatod is, mint a Plussycats és Sleepwalkers. Ezekről mesélnél?

Ratt-féle (fejetlen) Nibbly 92
forrás: Plus/4 World

A Plussycats épp a fent említett, Dokyval közös polgárpukkasztó hajlamunk eredménye. A második Nukeman-partyn ültünk Nuke-ék üvegezett verandáján a rakás gép előtt, és néztük, hogy Ratt épp a legendás fejetlen Nibbly-t fejezi be Omega szűnni nem akaró oltogatása mellett. Gondoltuk, akkor mi megcsináljuk rendesen, de Ratt annyira lelkes volt, mi meg már annyi mindenkit leoltottunk a party-n - meg előtte is -, hogy nem akartunk szemtől szemben kiszúrni vele, mert amúgy jó srác, jóban is voltunk. Na meg nagyobb poénnak is tűnt egy komplett sztorival etetni a népet, mint szegény Rattot leoltani harmincegyedszer. Így, amikor a többiek elvonultak aludni, mi visszaültünk a gépek elé, és néhány éjszaka alatt összeállt a „fejes” Nibbly. Közben addig kombináltunk, míg előkerült a régi legenda a valószínűleg sosem létezett Plus/4-es lánycsapatról - így választottuk a Plussycats nevet. A kezdőbetűinket meghagytuk, így lett Dokyból Denise, belőlem Paula, Omennek viszont nem találtunk megfelelő Amiga-chipet, így ő a lehangolóan hétköznapi Orsy nevet kapta.

A legendát feldobtuk, de nem játszottuk ki igazán, soha nem készült több Plussycats-release, és végül nem is titkoltuk sokáig a valóságot. [Az ég világon senki el nem hitte amúgy sem. 🤣 - Rachy]

Sleepwalkers cracktro
a The Power előtt
forrás: Plus/4 World

A Sleepwalkers egy másik történet, ezt SJP, Garfield és én alkottuk. Az apropó az volt, hogy ekkor már nagyban készültek a másolásvédett release-ek a Nukeman-féle projekt számára, ami a mi kis kalóz-lelkünket eléggé bántotta, még akkor is, ha ebből a projektből amúgy mi is igyekeztünk hasznot húzni.

Mivel a két gyanútlan fő beszállítóval, TCFS-sel és Csoryval nagyon jó személyes kapcsolatban voltam, tőlük megvolt minden eszközöm a másolásvédett stuffok másolására, és így persze a másolásvédelem kiiktatására is. Szegények sokáig nem is sejtették, hogy én voltam a tégla, bocs, srácok! 😆 [Na szép! Mik ki nem derülnek 30 év után. - Rachy]

Persze nem akartuk akkor ezt arccal vállalni, ezért született meg a „hackercsapat”.

Egyesek szerint te voltál Korak. Tényleg te voltál? 😆

Ez a két árnyékcsapat is hozzájárulhatott ahhoz a legendához, hogy esetleg én lehetek a híres-hírhedt Korak. Mint ahogyan az is, hogy a már emlegetett második Nukeman-partyn komolyabb mennyiségű alkohol Dokyval történt elfogyasztása után bementem Nuke szüleinek fürdőszobájába, és a faterja borotvahabjával felfújtam a tükörre, hogy Korak was here, vagy Korak Rulez, már nem is tudom pontosan. Akkor és ott ez egy elég frankó viccnek tűnt, utólag mondjuk elég gyíkság - és sajnos pont utánam besétált valaki, aki egyből összerakta, hogy én voltam a szokatlan graffiti elkövetője. Hallgattam is sokáig, de ahogy visszanézem a Plus4World fórumát, még pár évvel ezelőtt is téma volt, hogy jó, megvan az IGAZI Korak, de legalább egyszer tutira én is felvettem a figurát.

Korak Times #5
forrás: Plus/4 World

Itt tisztáznám, hogy nem én követtem el a gyanús Korak Times 5-öt, de erős gyanúm van, hogy ki lehetett, és erre tippet is adtam. Ha érdekel, keresd fel a fórumot! 🙂

1995 körül befejezted a Plusis pályafutásod. Milyen irányba léptél tovább?

Elővettem a másik nagy szerelmemet, az autózást, azon belül is a Trabantokat. Vagy harminc évig intenzíven Trabantoztam, építettem, találkozókat szerveztem, építettem a közösséget, és kutattam a típus történelmét. Aki figyelt, találkozhatott is velem a témában néha a különböző tévécsatornákon, sőt, még a Fábry Show-t is megjártam ezzel a hobbimmal. 🙂 Ehhez jött hozzá, hogy az NDK történelmét is nagyon érdekesnek találom, ezt a témát is kutatom hobbi-szinten.

Trabant, a keletnémet csoda
forrás: ignis, Wikipedia

Részben ennek (és persze sok más tényezőnek, talán még a Nukeman-féle utazásoknak is) köszönhető egyébként, hogy ma az egykori NDK-ban élek. Alig egy órára a Trabant-múzeumtól, ahová máig szívesen kísérem el a barátokat-ismerősöket, néha még idegeneket is, hogy a múzeum kiállítási darabjait kontextusba helyezzem, és az ott nem látható-olvasható részletekkel kiegészítsem a képet.

Részben ennek a hobbinak köszönhetően külsős újságíróként is dolgoztam, főleg műszaki és szociautó-témában, elsősorban a Totalcar.hu-nak, de még a Telexen is jelent meg írásom ezzel kapcsolatban.

A hétköznapi életben a két nagy szerelem-hobbit egyesítem, az informatikát és az autókat - a mai napig, lassan 20 éve egy magyar autóalkatrész-cégnek dolgozom távolról.

A Magyar Plus/4 Facebook csoport játékfejlesztő versenyére is beneveztél nemrég. Hogyan jött az ötlet így, 30 év után?

Egyrészt az történt, hogy a fenti hobbikat egyszerűen kijátszottam. Nem merném állítani, hogy Trabant-témában nem tudnak már nekem újat mutatni, de miután jó harminc év alatt szinte minden Trabant-verzióm volt már (gyári és nem gyári is). Ültem számtalan olyan prototípusban, amit a legtöbb trabantosnak látnia is csak képen sikerült, ez már nem köti le az energiáimat olyan mértékben, ami kielégítene, támadt némi üresség bennem.

Másrészt pedig a lányom, aki 11 múlt, elkezdett érdeklődni a programozás iránt. A verseny előtt nagyjából egy évvel tanácsot kértem a Plus/4 FB-csoportban, hogy hol kezdjük az ismerkedést, és meglepő módon mindenki eltanácsolt attól, hogy egy 8bites géppel szerencsétlenkedjünk 2023-ban. [Ezt nehezen tudom elképzelni arról a csoportról. - Rachy] Ezért aztán elkezdtük nagyon elméleti oldalról megközelíteni, a legjobb példa erre az volt, hogy az esti sonkás szendvics elkészítéséről készítettünk (fejben) folyamatábrákat, változókkal, feltételes elágazásokkal, ciklusokkal, majd szép lassan elkezdtük ezt kiterjeszteni mindenféle más hétköznapi cselekvésekre is.

Kiderült, hogy óriási érzéke van a leánygyermeknek az ilyen elvont gondolkodáshoz, így elkezdtük átültetni a gyakorlatba a tanultakat. Az ő ötlete volt, hogy kezdjünk el felépíteni egy Bertalan-szimulátort, aminek a főszereplője Berci, az egyik macskánk. Ő rakta össze (minimális segítséggel) a logikát, ami ehhez a fajta kvázi-tamagocsihoz szükséges, illetve ő paraméterezte fel, még mindig fejben, hogy milyen tulajdonságai milyen eseményekre hogyan változzanak.

Tóth Viktor:
A Commodore 16-os
belső felépítése
forrás: Plus/4 World

Ebbe a „fejlesztésbe” érkezett meg a felhívás a fejlesztői versenyről, amire az első reakcióm azonnal az volt, hogy akkor ezt most nekünk meg kell csinálni. Nem volt könnyű az újrakezdés, a Vadnai, Babán-Masa, Tóth Viktor-triumvirátust napokig olvasgattam, mire visszajöttek a dolgok. Akkora azonban annyira elkapott a kor hangulata és a nosztalgia, hogy úgy döntöttem, minden, a kora kilencvenes évekre jellemző részletet be kell építenem. Így lett intro és így lett note is a program mellé. Szintén fontosnak tartottam a kihívás miatt, hogy kell legyen egy C16 verzió, illetve, hogy mindent a kornak megfelelő eszközökkel készítsek el - eltekintve az emulátortól, mert hát fizikai gép sajnos már rég nincs otthon.

A gépszíj persze elkapott azonnal, további terveim is vannak, közöttük olyan ötletek is, aminek külön ízt ad majd, hogy épp én készítem el. Hogy időm mire lesz, az még kérdéses, de a következő versenyen mindenképp újra indulni fogok, remélem, a Bertalannál valamivel komolyabb release-zel. 🙂 [Várjuk szeretettel! 👍- Rachy]

Valamit üzensz az istenadta népnek?

Én nem, de édesanyám így a nyolcvanadik után is emlegeti a Compy Xmasos partikat, puszil mindenkit, aki járt nálunk, a tévészerelőt kétszer! [👏 - Rachy]

Köszönöm az interjút!

Enyém volt a megtiszteltetés.